Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Leathern ezzel megerősítette Mark Zuckerberg állítását, amelyet a Facebook internetes közösségi hálózat alapítója a washingtoni kongresszusban mondott ki a szólásszabadságról folytatott vitán tavaly októberben.

Elveinket arra alapozzuk, hogy az emberek megérthessék azokat, akik az irányításuk mellett kötelezik el magukat, és akiknek mondandóját nyilvánosan meg kell vitatni - írta most blogjában Leathern. Bejegyzése egybecseng Zuckerberg kongresszusban kifejtett véleményével, miszerint demokráciában nem a techcégeknek, hanem maguknak az embereknek kell eldönteniük, hogy mit tartanak hitelesnek.

A cég bevételeinek és óriási profitjának nagy része éppen abból származik, hogy képes rendkívüli pontossággal megcélozni a felhasználóit. A politikusok pedig, köztük az idei amerikai elnökválasztáson induló jelöltek is felismerték ennek előnyeit és politikai hasznát, és óriási összegeket költenek megjelenésükre e platformon.

Hónapok óta tart a vita az Egyesült Államokban arról, hogy kell-e szabályozni a közösségi médiumokban megjelenő politikai üzeneteket, amelyek alkalmasak lehetnek a félrevezető információk sulykolására, s a választópolgárok manipulálására is.

A Facebook a szólásszabadságra hivatkozva eddig következetesen elutasította a szabályozást. A Twitter azonban úgy döntött, hogy betiltja a politikai reklámokat. A Google köztes megoldást választott: novemberben jelentették be, hogy az eddigi tartalomszabályozást megszigorítják ugyan, de néhány, kirívónak ítélt kivételtől eltekintve továbbra sem ellenőrzik a platformon megjelenő információk igazságtartalmát - írta az MTI.