Június 15-én lesz három éve, hogy az Európai Unió területén eltörölték a roaming díjakat (barangolási díj). Azóta, ha magyar előfizetéssel az EU-határain internetezünk, hívunk magyar számokat, vagy küldünk ezekre üzenetet nem kell többletköltségekkel számolni.

Az EU ezzel azonban nem azt szerette volna elérni, hogy bárki, bármely tagállamban szerződést köthessen és az előfizetését más országban - akár a saját hazájában - használja. A régóta várt könnyítés a turistáknak és azoknak szólt, akik rövidebb ideig tartózkodnak külföldön.

Ennek oka, hogy az egyes országokban mások a hálózatfenntartás költségei, eltérőek a szabályozási- és versenyfeltételek. A verseny torzulna és vélhetően az árak is emelkednének.

Éppen ezért jelent meg még 2016 decemberében az a végrehajtási rendelet, amely a méltányos használatra vonatkozó feltételeket határozta meg. Ebben többek között az áll, hogy az ügyfélnek abban az országban kell szokásos lakhellyel rendelkeznie, ahol a szolgáltatójával szerződést között, de legalábbis szorosan kell kapcsolódnia a tagállamhoz.

Ha egy szolgáltató úgy véli, hogy az ügyfél visszaél a szabályokkal, akkor bekérhet tőle bizonyos dokumentumokat (számlákat, amelyek egy adott címre szólnak, felsőfokú oktatási intézmény nyilatkozatát a tanulói jogviszonyról, szavazási névjegyzékbe történő felvétel igazoló papírt, stb), de ezeken csak a legszükségesebb adatokat kell feltüntetni, amelyek a bizonyításhoz elegendőek.

Ha egy ügyfél egyértelműen megszegi a méltányos használat feltételeit, akkor először figyelmeztetni kell, hogy többletköltségei merülhetnek fel. Ha ennek ellenére sem változtat a mobilhasználati szokásain, akkor lehet ráterhelni azokat a költségeket, amelyeket a szolgáltatók meghatároztak. Persze ezekre a díjakra is szigorú szabályok vonatkoznak. Pénzügyi elszámolásokkal és legalább 12 hónapos forgalmi adatokkal kell alátámasztani azok létjogosultságát, és engedélyeztetniük is kell a nemzeti hatóságoknál.

A koronavírus korlátozza a lehetőségeket

Mivel a vírus igen rövid idő alatt bénította meg Európát, könnyen előfordulhatott, hogy valaki nem tudott időben hazatérni és önhibáján kívül szegte meg a méltányos használatra vonatkozó feltételeket. Ezért megkérdeztük a három nagy magyar szolgáltatót, hogy van-e ilyen ügyfelük és változtatnak-e a szabályokon.

Getty Images

A válaszokból kiderül, hogy finoman szólva sem érint tömegeket probléma. A cégek közlése nyomán elmondható, hogy megnyugodhatnak azok az ügyfelek, akik önhibájukon kívül megszegnék a szabályokat.

A Telenornál például a szabályok bevezetése óta nem volt szükség szankciók alkalmazására az ügyfelekkel szemben, így a feltételek módosítása sincs napirenden.

A Magyar Telekom közlése szerint jelenleg egyetlen ügyfélre sem alkalmazzák és a vírushelyzetben nem is terveznek ezen változtatni.

A Vodafone sajtóosztályán elmondták, hogy a jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel a vállalat eltekint a méltányos használattól eltérő roamingolás során esetlegesen felmerülő többletdíjak felszámolásától. A külföldről visszatérő ügyfeleknek semmilyen szankcióval nem kell számolniuk.

Mindenki kapott ajándékot

A három cég mindegyike adminisztratív könnyítésekkel és extra adatforgalom vagy lebeszélhetőség biztosításával reagált a járványhelyzetre.

A Telenornál 30 napig felhasználható, 100 GB extra internetet lehetett ingyen aktiválni, azoknak pedig, akiknek a továbbiakban is szükségük van erre a mennyiségre ezer forintért rendelhetik meg.

A Magyar Telekom mindegy ügyfelének 10 GB-os adatcsomagot ajándékozott, az akciót pedig május 4 után is meghosszabbították. A feltöltőkártyás ügyfelek - a Maraton díjcsomag kivételével - dupla adatfeltöltést kapnak az eredeti árért.

A Vodafone március közepétől adott 15 GB adatot minden lakossági és kisvállalati ügyfelének három hónapra 5GB-os ciklusokban. Ezen kívül a 65 éven felüli, feltöltőkártyás ügyfelek kaptak plusz 100 perc lebeszélhetőséget.