Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A napokban mutatta be a Samsung új összehajtható telefonjait, a Galaxy Z Fold3-at és a Galaxy Z Flip3-at. Ismerve a dél-koreai óriás és a Microsoft évekre visszanyúló partnerségét, cseppet sem meglepő, hogy a telefonokra már el is készültek kissé átalakított Microsoft-alkalmazások – írja a hvg.hu.

Az összehajtható telefonok nem csupán azt jelentik, hogy nagyobb lehet a kijelzőjük, hanem azt is, hogy valójában két virtuális terület lehet ugyanazon a megjelenítőn. Ez jól jöhet(ne) számos alkalmazásnak, azonban egyelőre még csak kevés ilyen eszköz talált gazdára, ezért a fejlesztők sem nagyon csipkedik magukat.

A Microsoft esete viszont más: a redmondi óriás azonnal lecsapott az új forma kínálta lehetőségre, és három alkalmazását is optimalizálta az újdonságnak megfelelően. A Microsoft Teamsnél például a felhasználók teljes képernyős módban láthatják a prezentációt, míg alatta a videohívásban résztvevők arcát. Teams-hívás közben az S Pen is használható.

A Samsung külön kiemelte, hogy a régebbi toll használata kifejezetten károsíthatja az újdonság érzékeny kijelzőjét, nem véletlen, hogy új tollakat fejlesztettek hozzá: az összehajtható telefon kizárólag az S Pen Fold Edition és az S Pen Pro tollakkal kompatibilis.