Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Santa Monica-i székhelyű Snap a csütörtöki tőzsdezárás után közölt gyorsjelentésében arról számolt be, hogy bevételei éves összehasonlításban 62 százalékkal, 911,32 millió dollárra emelkedtek, míg adózás utáni vesztesége 53 százalékkal, 113,1 millió dollárra csökkent a december 31-ével befejeződött három hónapban - idézi a jelentést az MTI.

Nagyon népszerű a Snapchat, amelyen a képek és üzenetek csak rövid ideig elérhetők, majd megsemmisülnek. Az applikációt naponta használók száma éves összehasonlításban 22 százalékkal, 47 millióval, 265 millióra emelkedett tavaly október-decemberben. A felhasználók átlagosan naponta 30 alkalommal nyitották meg a Snapchatet.

A tavalyi év egészében 46 százalékkal, 1,72 milliárd dollárra nőtt a Snap bevétele, adózás utáni vesztesége pedig 9 százalékkal, 944,8 millió dollárra mérséklődött.

A javuló eredmények dacára a Snap árfolyama 8 százalékos mínuszba került, miután a vállalat vezetése arra figyelmeztetett, hogy jelentős bizonytalanságok övezik a folyó negyedévre vonatkozó prognózist. A bevételeket a 720 és 740 millió dollár közötti sávba várják az egy évvel korábbi 462 millió dollár után, a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti korrigált veszteség pedig 50 és 70 millió dollár között lehet, mérséklődik az egy évvel korábbi 81 millió dollárhoz képest.

Evan Spiegel, a Snap társalapító-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig nehéz megbecsülni, milyen hatással jár majd a reklámbevételekre az Apple adatvédelmi szabályzatának tervezett megváltoztatása.

Az Apple tavaly jelentette be, hogy szeretné átláthatóbbá tenni az alkalmazások adatgyűjtési tevékenységét, így december 8-tól bevezette az adatvédelmi címkék (privacy labels) funkciót az App Store-ban. Az adatvédelmi címkék arról tájékoztatják a felhasználót, hogy a letölteni kívánt alkalmazás milyen adatokat gyűjt a felhasználóról, és ezek hogyan kerülnek felhasználásra.

Az Apple az iOS operációs rendszer tizennegyedik tagja, az iOS 14 révén tavasztól azt is lehetővé teszi az iPhone- és az iPad-tulajdonosoknak, hogy maguk döntsék el, engedélyezik-e adataik megosztását reklámcélokra a véletlenszerű hirdetési azonosítót követő applikációkban és szolgáltatásokban.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója nemrég élesen bírálta a követőkódok engedélyezésének megváltoztatását célzó terveket, és tisztességtelen versennyel vádolta meg az Apple-t. Úgy vélte, hogy az Apple új követési szabályai árthatnak az egész online reklámiparnak.

Evan Spiegel egyrészt támogatta a megfogalmazott bírálatokat, másrészt azonban úgy vélte, hogy "egy lehetőség az együttműködésre a partnerekkel és az Apple-lel".