Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tagadta bűnösségét, a dél-koreai Samsung cég örököse, de a 49 éves férfit mégis 5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság, amiért a vádak szerint 38 millió dollár értékben utalt támogatásokat különböző szervezeteknek azzal a céllal, hogy Pak Gunhje koreai elnök kedvező döntéseket hozzon a Samsung számára. Li Dzsejonga és ügyvédei szerint elfogadhatatlan az ítélet.

Az ügyészség szerint a cég azt várta a támogatásért cserébe a kormány támogatását várta, hogy a Samsung építőipari vállalata felvásárolhassa vetélytársát, a Cheil Industries nevű céget. A Samsung elismerte, hogy adott 20 milliárd won (5 milliárd forint) összegű adományt a kérdéses alapítványoknak, sőt, Csve Szunsil lányának egy lovat is vettek, de a cég vezetése tagadja, hogy ezért bármit vártak volna cserébe.

A portál szerint Li Dzsejongára eredetileg 12 évnyi börtönt kért az ügyészség. Mivel azzal is vádolták, hogy sikkasztott, adóelkerülést folytatott, jelentős vagyont rejtegetett külföldön, bűncselekményekből is bevételt szerzett, valamint hamis tanúvallomást tett eskü alatt.

Az ügy már korábban is jelentősen rombolta a Samsung imidzsét. Az ítélet után a cég részvényei 1,5 százalékkal estek.