„Mindig nagyon örülünk, amikor azt látjuk, hogy ilyen népszerűek az innovatív fizetési módok a magyarok körében. Ezt nem csak a mostani eredmények bizonyítják, de az olyan digitális óriások magyar fizetési piacra lépése is, mint az Apple,a Google vagy a Garmin. Reméljük, hogy egyre több szolgáltatás áll majd azok rendelkezésére, akik okosórával vagy más hordozható eszközzel szeretnének fizetni” – mondta a bejelentés kapcsán Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A mobilfizetések mellett a hordozható eszközökkel történő fizetések száma is nőhet, köszönhetően annak, hogy az Apple Pay mellett a Google Pay-jel és a Garmin Pay-jel kompatibilis eszközöket is használhatják a magyar kártyabirtokosok. Ezekben a megoldásokban közös az a technológia, amelyet a Mastercard biztosít a gyors, kényelmes és biztonságos fizetések érdekében.

Minden negyedik magyar fizetett már mobillal

Arra már korábbi adatok is rámutattak, hogy egyre többen próbálják ki ezt a fizetési megoldást, 2020-ban több mint 800 ezer kártyát csatoltak a (digitalizált) mobiltárcákhoz (MNB, 2021a), ami 14 százalékos elterjedtséget jelent a felnőtt lakosság körében (14–60 éves kor között) (KSH, 2020). A Mastercard korábban publikált, éves reprezentatív kutatásából az is kiderült, hogy 4 személyből 1 legalább egy mobiltárcát kipróbált 2020 végéig (Mastercard és Free Association, 2020).

„A mobiltárca telepítése során a fizikai kártya helyettesítésére egy virtuális kártya, úgynevezett token jön létre és ez kerül be digitális formában a felhasználó telefonjába, vagy más, fizetésre alkalmas okoseszközébe (például okosórába, gyűrűbe, aktivitásmérőbe). A felhasználó tehát úgy tud mobiltelefonjával vagy hordozható eszközével fizetni, hogy abban nem tárolja a fizikai kártya adatait” – mondta a technológiai háttér kapcsán Szetnics László, a Mastercard regionális üzletfejlesztési vezetője.

A Mastercard a pozitív változások mellett az innovatív fizetésekkel kapcsolatos jövőbeni feladatokra is felhívta a figyelmet.

„Azt látjuk, hogy azok, akik már kipróbálták ezeket a fizetési megoldásokat, szívesen használják őket a mindennapi fizetéseik során, de hosszú út vezet ahhoz a bizonyos első mobilos vagy okosórás fizetésig. Az idén először publikált Digitális Fizetési Index alapján a mobiltárcával és mobilfizetésekkel kapcsolatos témakörök esetén sokkal kisebb a használatukkal kapcsolatos gyakorlati ismeret: például csak a válaszadók 49 százaléka tudta, hogy a mobiltárcák internetes és bolti vásárlásokhoz is használhatók. Nagyon fontos feladata a piaci szereplőknek, hogy megfelelően tájékoztassák az ügyfeleiket a mobilfizetésben rejlő előnyökről és arról a magas szintű biztonságról, ami ezeket a fizetéseket védi például a készpénzes vásárlásokkal szemben.” – mondta Pataky Piroska, a Mastercard digitális fizetési megoldásokért felelős marketing igazgatója.