Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Azonnali üzenetküldő szolgáltatás kizárólag az előfizetői szám alapján és arra vonatkozó megállapodás alapján azonosított felhasználóknak lesz nyújtható" - mondta az MTI szerint.

Emellett olyan törvénymódosítások emelkednek törvényerőre az év elején, amelyek lehetővé teszik a büntetőjogi felelősségre vonást a nukleáris, a vegy-, az energia- és a hadiipar irányító rendszereihez való illetéktelen hozzáférés esetében.

Csajka emlékeztetett rá, hogy novembertől hatályos az a törvény, amelynek értelmében az online szolgáltatók tulajdonosai kötelesek letiltani az Oroszországban betiltott információkat. Ennek megszegése esetén maga a szolgáltató is blokkolható.

A főügyész sürgette, hogy az ENSZ égisze alatt dolgozzanak ki egy egyezményt a kiberbűnözés elleni harcról. Megítélése szerint az Európa Tanács 2001-es, a számítástechnikai bűnözésről szóló egyezménye - ez ideig az egyetlen nemzetközi szakdokumentum - komoly átdolgozásra szorul, egyebek között azért, mert nem rendelkezik a kiberbűnözés összes ma létező formájával. Felajánlotta, hogy Oroszország megosztja az ezen a téren szerzett tapasztalatait.

Rámutatott: az orosz főügyészség rendkívüli jelentőséget tulajdonít annak, hogy megakadályozzák az internet felhasználását szélsőséges ideológiák terjesztésére, terrorcselekmények előkészítésére és betiltott szervezetek számára történő tagtoborzásra. Mint mondta, a vonatkozó rendszabály 2014-ben történt bevezetése óta több mint 3 ezer weboldalt tiltottak le, és több mint 50 ezer szolgáltatóról távolítottak el jogellenes információt.