Trump eladná a világűr legfontosabb ingatlanát

A Trump-kormányzat Föld körüli kereskedelmi vállalkozást csinálna a Nemzetközi Űrállomásból (ISS), amelyet nem a kormány, hanem magáncégek üzemeltetnének - szemlézi az MTI a Washington Post egyik értesülését, melyet a NASA egyik belső dokumentumára hivatkozva közöltek.
Szabó Dániel, 2018. február 11. vasárnap, 22:12
Fotó: AFP

Állítólag a Fehér Ház azt tervezi, hogy 2024 után felhagy az űrállomás közvetlen szövetségi finanszírozásával, és átadja azt a magánszektornak. A döntés nem jelenti azt, hogy az űrállomást fel kell számolni, elképzelhető, hogy az iparnak szüksége lehet az ISS egyes részeire vagy képességeire, így egy jövőbeli kereskedelmi platformként szolgálhat - írta az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA).

"A NASA a következő hét évben kiterjeszti nemzetközi és kereskedelmi kapcsolatait, hogy biztosítsa a folyamatos emberi hozzáférést és jelenlétet az alacsony Föld körüli keringési pályán" - közölte az űrkutatási hivatal.

A hétfőn nyilvánosságra kerülő, 2019-es költségvetési tervezetéhez a NASA 150 millió dollárt (több mint 38 milliárd forintot) kér a kormánytól. Ezt az összeget évente növelné, hogy kifejleszthesse a szükséges kereskedelmi kapacitásokat, és az átadásig működőképessé tegye azokat. Bár az ISS privatizációjának mikéntjéről nem derültek ki részletek, már most többen bírálták a terveket, főleg annak fényében, hogy az Egyesült Államok eddig csaknem 100 milliárd dollárt (körülbelül 25500 milliárd forintot) költött az űrállomás megépítésére és működtetésére.

Ted Cruz, Texas szövetségi állam republikánus szenátora azt mondta, reméli, hogy az ISS állami támogatásának megszüntetéséről szóló hírek "annyira alaptalannak bizonyulnak majd, mint a jetiről szóló történetek".

"Az egyik legostobább dolog, amit tehetsz, az az, hogy törlöd azokat a programokat, amelyekbe milliárdokat öltél, amikor még sokáig hasznukat vehetnéd" - mondta a korábbi elnökjelölt, aki a legtovább volt versenyben Donald Trumppal a republikánus jelöltségért..

Az ISS kutatási, nem pedig nyereségmaximalizálási céllal készült - mutatott rá Andrew Rush, az űrállomáson 3D nyomtatási technológiával tárgyakat készítő Made In Space vezérigazgatója.

A tervekhez a nemzetközi partnereknek is lesz egy-két szavuk - hívta fel a figyelmet egy másik szakértő, Frank Slazer.

A Nemzetközi Űrállomás "mindig is egy nemzetközi építmény lesz, amelyhez az amerikai kormány részvételére és a nemzetközi együttműködésre egyaránt szükség van" - tette hozzá.

Az űrállomás üzemeltetésében 16 ország vesz részt: az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Japán, Kanada, Brazília és az Európai Űrügynökség (ESA) 11 tagállama. Kereskedelmi kapcsolataik pedig már léteznek: az Elon Musk vezette SpaceX már többször küldött szállítmányokat az állomásra.

A fotó forrása: Luca Parmitano/European Space Agency/AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK