Új kütyü érkezik az autókba

Nagy mértékben lerövidülhet a mentési idő egy közlekedési baleset után, köszönhetően egy európai uniós forrásból megvalósuló magyar fejlesztésnek.
Szász Péter, 2018. március 26. hétfő, 16:05

Használt autókba utólag beszerelhető automatikus segélyhívó rendszert fejlesztett az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Az eszköz prototípusa őszre készül el, a boltokba október után kerül és 30 ezer forintba kerül majd.

Az automatikus segélyhívó rendszer baleset észlelése esetén a saját sim-kártyáján keresztül automatikusan elküldi a baleset körülményeit - így például a GPS-koordinátákat, a baleset idejét és a gépjármű azonosítóját - a 112-es hívószámra, felgyorsítva ezzel a mentési folyamatot.

Ezzel egy időben az autót a rendszer automatikusan összeköti a segélyhívó telefonos diszpécserével, így a balesetet szenvedő jelezheti azt is, ha szüksége van mentőre, műszaki segítségre, valamint azt is, ha nem súlyos a baleset.

Az eszköz kizárólag baleseti riasztási helyzetben aktiválódik a hálózaton, így a jármű, illetve vezetője nem válik követhetővé, és a hatóságok nem kapnak információt a gépjármű sebességéről, valamint a baleset egyéb körülményeiről sem.

Az úgynevezett eCall rendszert 2018. április elsejétől minden új típusengedélyt szerző gépjárműbe be kell szerelni. Az eCall segélyhívó célja a halálos kimenetelű közúti balesetek számának csökkentése - előrejelzések szerint a rendszer bevezetése után 4 százalékkal csökkenhet a halálos áldozatok száma, így Európa-szerte évente legalább ezer ember életét mentheti meg az eszköz, míg a hatóságok kiérkezési ideje akár felére rövidülhet - írják a közleményben.

Az Albakomp eszköze a használtautó-tulajdonosoknak jelent megoldást.

A képek forrása: Albacomp.

HOZZÁSZÓLÁSOK