Új okostelefon-márka jelenik meg Európában

Kínában az egyik legnagyobb gyártó a Vivo, emiatt pedig a világon az egyik legtöbb készüléket eladó cég, de eddig Európában (és az USA-ban) teljesen ismeretlen volt. Hamarosan viszont előbbi piacon is megjelennek.
Szabó Dániel, 2020. október 28. szerda, 16:09
Fotó: Getty Images

Az idei harmadik negyedévben már 8 százalékos volt a Vivo piaci részesedése, mindezt úgy, hogy csak Ázsiában forgalmazták eddig az okostelefonjaikat. De hamarosan ez megváltozhat. A Counterpoint Research szerint már 22,5 millió készüléket adtak az utolsó negyedévben.

A kínai társaság viszont a Huawei háttérbe szorulását kihasználva megpróbálnak előretörni Európában is - írja a PC World.

Maga a cég nem teljesen ismeretlen piacra érkezik: közös tulajdonosa van a OnePlusszal és az Oppóval, amelyek már kaphatók ezen a kontinensen, sőt még Magyarországon is. A cégcsoport negyedik tagja a Realme egyelőre még nem kacsint erre a területre. A Vivo viszont mostantól hivatalosan is elkezdi forgalmazni az okostelefonjainak egy részét Franciaországban, Lengyelországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban. A tervek szerint rövidesen újabb országokban is felbukkannak majd a Vivo mobilok.

Elsőként egyébként a Vivo X50 Pro érkezik (urópában ezt Vivo X51 5G néven fogják árulni).

HOZZÁSZÓLÁSOK