A Samsung megkapta az engedélyt a dél-koreai hatóságoktól arra, hogy a közutakon tesztelje az önvezető autóit - adta hírül a The Guardian. A vállalat, amely nem mellesleg a világ legnagyobb okostelefon gyártója, ezzel a lépéssel felveheti a versenyt a szektorban eddig élen állókkal, így a Google-lel, a Teslával, az Uberrel és az Apple-lel.

Ez utóbbi cégek többsége ugyanis már egy ideje a forgalomban teszteli az autóit. Egy ideig minden szép és jó volt, így a gyártók is többször dicsekedtek vele, hogy a balesetekben mindig vétlen volt az önvezető autó. (Érdekesség, hogy a legtöbb baleset álló helyzetben történt, amikor a pirosnál várakozó robotautóba hátulról beleszállt egy figyelmetlen sofőr.) A Google tavaly szeptemberben például azt közölte, hogy az autói eddig már több mint 2 millió mérföldet tettek meg "önvezető módban", és eddig mindössze 25 járművel történt kisebb-nagyobb baleset.

Az utóbbi időben azonban több problémával is szembekerültek a gyártók. Egyrészt megszaporodott a balesetek száma, ráadásul tavaly nyáron megtörtént az első halálos sérüléssel járó karambol is. Mindez persze nem akadályozza meg őket abban, hogy folytassák a fejlesztéseket, a Google például nemrég jelentette be, hogy a Hondával fog össze annak érdekében, hogy tökéletesítsék a projektjeiket.

Magyarország sem akar lemaradni

Összesen mintegy 40 milliárd forintból épül Zalaegerszegen egy autós tesztpálya, amelyen a tervek szerint önvezető autókat is lehetne tesztelni. A 250 hektáros területen létrehozandó tesztpálya a kormány szerint erősíti majd az ország járműiparban betöltött szerepét. Nem ez az egyetlen terv ebbe az irányba, így például Magyarország is tagja annak a 29 országnak, amely szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy együtt dolgoznak az önvezető, autonóm járművek akadály nélküli közlekedésén az Európai Unióban. Sőt, a tervek szerint akár már idén megszülethet az első olyan jogszabály, amely - meghatározott körülmények mellett - engedélyezi, hogy önvezető jármű részt vegyen a közúti forgalomban Magyarországon.

Természetesen a Samsung sem egyedül oldaná meg az autózást, ők egy másik dél-koreai cégnek, a Hyundai-nak a kocsijait fogják használni, amibe beletelepítik a Samsung szenzorait. (Az Apple Lexust használ, az Uber meg Volvót.) A végcél is ez lenne, azaz, hogy olyan technológiát dolgozzanak ki, amelyet nagyjából bármely autóba be lehet építeni, saját autómárka elindításán ugyanis nem gondolkodnak.

"A Samsung olyan algoritmusokat, szenzorokat és modulokat fog fejleszteni, ami a legrosszabb időjárási körülmények között is biztosítani fogja a biztonságos közlekedést" - mondta a cég szóvivője. Persze az érdeklődés nem újkeletű, a Samsung már korábban is nagy energiákat fektetett az Internet of Things-be (IoT), azaz az olyan kommunikációs eszközökbe, amik segítséget nyújthatnak az autó és autó, vagy éppen az autó és egyéb eszközök, például közlekedési lámpák közötti kommunikációban.

Mindemellett idén márciusban jelentették be, hogy 8 milliárd dollárért (mai árfolyamon 2 288 milliárd forint) megvásárolták az autó és zeneipari beszállító Harmant, amely többek közt az egymással szenzorok útján társalgó autókhoz is gyárt alkatrészeket. (Összehasonlításként a leggazdagabb magyarnak, Csányi Sándornak 300 milliárd forintja van a nemrég a Napi.hu gondozásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 című kiadvány szerint.) Ez persze nem fogja megroppantani a vállalatot, amely 2017 első három hónapja alatt közel 2000 milliárd forintnyi nyereséget termelt. Ugyanakkor szüksége van a megújulásra, hiszen világszerte lassul az okostelefonok eladásának növekedése, így pedig új, jól jövedelmező területek felé kell nyitnia az óriáscégnek.

Hogy a Samsung mennyire fog tudni élni a most kapott engedéllyel, azt még nem tudni, de könnyű dolga nem lesz, hiszen csak Dél-Koreában 20 cégnek van papírja arról, hogy forgalomba engedheti az önvezető autóit.

Van, akinek az autójába már szinte bárki beülhet

Ahogy említettük korábban is, más cégek már jóval előrébb járnak, a Google projektje, a Waymo éppen most lépett egy nagyot előre: hétfőtől phoenixi lakosság számára tette elérhetővé az önvezető autókat. A jelentkezőket gondosan megválogatják, hogy különböző társadalmi háttérrel és más-más utazási igényekkel rendelkezzenek.

A tervek szerint így is több százan vehetnek majd részt a programban, mely során a szerencsések nemcsak egy-két útra kaphatnak ingyenjegyet, hanem John Krafcik, a Waymo vezetője szerint minden nap, bármikor rendelhetnének egy önvezető autót. Egyrészt ezzel is tesztelnék a jövőbeli felhasználási lehetőségeket, másrészt szoktatnák a lakosságot az ilyen járművekhez. Erre egyébként szükség is van, mivel sok felmérés máig azt mutatja, hogy az embereket leginkább a bizalom hiánya tartja vissza az önvezető autóktól, azaz az, hogy kiengedik az irányítást a kezükből.

A projekt érdekessége, hogy bár az arizoniai törvények megengedik a teljesen automata, azaz sofőr nélküli vezetést is, a Waymo a biztonság kedvéért bent hagyott egy sofőrt, aki baj esetén egyből be tud avatkozni és nem mellesleg a programban résztvevők tapasztalatait is első kézből tudja beszerezni. Ez egyébként annyiban nem meglepő, hogy a hasonló programokat futtatók, például az Uber Pittsburgben, vagy a nuTonomy Szingapúrban is mind odaültetnek egy sofőrt a biztonság kedvéért. Egyelőre.