Donald Trump amerikai elnök feldühítette a kongresszus több tagját, köztük republikánus párti törvényhozókat, amikor tavaly júliusban feloldotta azt a korlátozást, amely megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy a ZTE-vel kereskedjenek, így a kínai vállalat folytathatta üzleti tevékenységét az Egyesült Államokban.

A washingtoni kereskedelmi minisztérium 2018 áprilisában tiltotta meg hétéves időtartamra amerikai cégeknek, hogy alkatrészeket szállítsanak a kínai vállalatnak, büntetésül azért, mert a ZTE nem tartotta be az Irán és Észak-Korea ellen elrendelt szankciók megsértése miatt ellene indított büntetőeljárás lezárása fejében létrejött megállapodást.

Marco Rubio, Susan Collins és Jerry Moran republikánus, valamint Chris Van Hollen, Mark Warner, Elizabeth Warren és Doug Jones demokrata párti szenátorok pár nappal azután nyújtották be a ZTE elleni törvényjavaslatot, hogy magas rangú amerikai tisztviselők és kínai kollegáik Washingtonban egyeztettek a két ország közötti viták rendezéséről egy átfogó kereskedelmi megállapodás megkötésének reményében.

Eközben az Egyesült Államok nemrégiben hivatalosan is kérte Kanadától a Huawei kínai távközlési óriáscég pénzügyi vezetőjének, Meng Van-csounak a kiadatását. A cégalapító lányát azzal vádolják, hogy egy hongkongi fedőcégen keresztül üzletelt Iránnal, és így kijátszotta az Irán elleni amerikai és európai uniós szankciókat.

Az amerikai kongresszus számos tagja nemzetbiztonsági fenyegetésként tekint a https://www.napi.hu/tech/huawei-mobiltelefon-kina-kockazat-zte-xiaomi.674715.html, attól tartva, hogy ezen vállalatok technológiáinak használatával könnyebbé válik Kína számára információkat lopni az Egyesült Államokból.