Az elmúlt időszakban egyre több márka került célkeresztbe amiatt, hogy pontosan hol is gyártat, milyen körülmények között. Az H&M, a Burberry, a Nike és az Adidas például olyan nyomás alá került, hogy Kína ujgurok lakta tartományából vásárolt pamutot, hogy az egész gyártásukat, alapanyagbeszerzésüket inkább elköltöztették. Ennek oka, hogy a pekingi vezetést jogvédő szervezetek, az Egyesült Államok és az Európai Unió azzal vádolja, hogy kényszermunkatárborokba internálja a muszlim kisebbséget, akikkel leszedeti a gyapotot. Azóta már a Teslát is számonkérték, hogy miért nyitott ott új autószalont.

Van viszont egy újabb mozgalom, amely egyre több országban jelenik meg, és már azért is elkezdte pellengérre állítani a nagyobb vállalatokat, hogy pontosan milyen híroldalakon, internetes site-okon jelennek meg a hirdetései. A Sleeping Giant csak december elején indult el Franciaországban, de már több cég is engedett a nyomásnak. A támadásuk sokszor ideológiavezérelt, ami sok vitát generál a mozgalmakról.

A franciáknál már vérre megy a játék

A francia vita megértéséhez szükséges egy kis kitekintő: még 2016-ban vásárolta meg Vincent Bolloré, az ország 14. leggazdagabb embere a TF1-csoport hírcsatornáját, az I-Télét. A milliárdos nem titkoltan közel áll a breton nacionalistákhoz, különösen a szélsőjobboldalon elhelyezkedő szervezetekhez. 2007-ben Vincent Bolloré a magánrepülőgépét és a Paloma nevű magánjachtját Nicolas Sarkozy, a Francia Köztársaság frissen megválasztott elnöke rendelkezésére bocsátotta, mostanában pedig inkább a szélsőjobboldali Éric Zemmour és Marine Le Pen felé húz.

Amikor Bolloré átvette a Canal+ csoportot, az I-Télé szerkesztősége egy hónapig tartó szerkesztőségi sztrájkkal követelte a függetlenségét, az újságírók több mint háromnegyede elhagyta a csatornát, mert a milliárdos jelezte, hogy konzervatív orgánumot akar belőle faragni. Végül a vita végén 2017. február 27-én átnevezték a csatornát CNews-ra, amely az amerikai Fox News csatorna francia megfelelőjévé vált. Amellett, hogy erősen jobboldali és nacionalista hangvételű, sokszor iszlamofób, azért is kritizálják, mert álhíreket terjesztett, például bagatellizálta a koronavírus-járványt.

Most épp a CNews-on megjelenő hirdetések miatt támad a legtöbbször a Sleeping Giants: ha egy cég reklámoz a csatornán, akkor azonnal előveszik a Twitteren és a Facebookon. Legutóbb például a libeo.io számlázási szolgáltatót vették ezért célba.

Korábban már támadták az olyan nagy francia cégeket, mint az állami vasúttársaság SNCF-et, a Totalt, az Afflelou-t, a Huaweit vagy a GIFI-t. A társaságok egy része meghátrált, mind az online, mind a tévés költéseiket leszorították, szerződést bontottak. A FinnAir például inkább egy magyar ügynökségre bízta a hirdetésvásárlásait, hogy megszabaduljon a Sleeping Giants támadásaitól.

Lehet alulról jövő cenzúrát használni?

Viszont nem teljes az egyetértés, amit jól mutat, hogy nemcsak a konzervatív oldalról támadják az internetes mozgalmat, hanem a liberálisok (bár Franciaországban ezt a politikai skatulyát nem igazán használják) is kritizálják ezt a fellépést. A Le Parisien például idézi Dominique Wolton baloldali szociológust, a reklámetikai bizottság elnökét, aki szkeptikus az SG-vel kapcsolatban. "Azért, mert például a CNews-t nézzük, nem hiszünk el mindent, amit mondanak. Óvakodni kell azoktól az emberektől, akik azt hiszik, hogy ők a kétlábon járó morális fölény az utcán" - nyilatkozta a mozgalomról. Más, nem a jobboldalhoz húzó francia politikusok és véleményformálók is úgy látják: nem jó, ha valaki ideológiai alapon kényszerít cégeket arra, hogy ne hirdessenek.

Az meg már természetes, hogy a CNews-on a csatorna egyik munkatársa nem habozik "kis terroristáknak" nevezni az Sleeping Giants tagjait. "A hirdetők azt hiszik, hogy ők sokkal fontosabbak, mint amilyenek valójában. Ez egy hangos kisebbség, teljesen marginálisak" - kommentálta a mozgalmat.

A kis terroristák ugyanakkor egyelőre hatékonyak: az olyan szélsőjobboldali oldalak, mint a France Soir, a Boulevard Voltaire és a BreizAtao gyakorlatilag bevétel nélkül maradtak. A hirdetők legtöbbször nem is tudták, hogy a tartalmuk megjelenik ezeken az oldalakon, amelyeket az algoritmusok helyeztek el ott. Amint a Sleeping Giants a hirdetőkre festette a célkeresztet, máris sorra kapták az üzeneteket, hirdetéseiket több tízezren jelentették, így meghátráltak. 

Viszont az elért eredményeiken túl van még egy jel, ami arra mutat, hogy mégsem annyira jelentéktelen a Sleeping Giants, mint azt szeretnék a konzervatív oldalon: a Le Parisien kiderítette, hogy az egykori keresztény rockzenész, ismert abortuszellenes, nacionalista és a kisebbségeket gyakran támadó Emile Duport Newsoul nevű ügynökség készített egy Les Corsaires nevű weboldalt és hálózatot, amelyik próbál a másik oldalról nyomást helyezni a francia vállalatokra, hogy ne fejezzék be a költéseiket a jobboldali, szélsőjobboldali híroldalakon.

Sok pénz vs. forradalmi hevület

A Sleeping Giants nem dolgozik fizetett hirdetésekkel, a szélsőjobboldallal, euroszkeptikusokkal szemben kritikus felhasználói táborára támaszkodik. A közösségi médiában organikus úton terjednek a posztjai, de mostanra 38 ezer követőjük van, egyes posztjaik pedig milliós tömegeket értek el a Twitteren.

Eközben a Les Corsaires már utcai plakátkampányt is indított, profi stábbal dolgoznak, költenek hirdetésekre is. Mégis január 4-ig még 3500 főnél is kevesebb követőjük volt. Legjobban teljesítő posztjaik is csak százezer embert értek el.

A támogatójuk, Emile Duport azt mondja, hogy önkéntesként, szponzor nélkül tevékenykedik, és másokkal osztozik a Les Corsaires kormányán. Mint a Le Parisiennek elmondta, egy arctalan "admiralitáshoz" tartozik, amely minden nap Telegrammon irányítja virtuális csapatait. "Szálljunk be, uraim, és ne adjatok kegyelmet!" - szólt például az egyik üzenet. 

Ezzel a jelszóval pedig a csatlakozott felhasználók elkezdik védeni az adott médiumokat, amelyeket a Sleeping Giants célba vesz, kérik a hirdetőket, hogy ne pártoljanak el. De egyelőre kevés eredményt értek el.

A legtöbben az eleve kevesek által ismert a kormány által 2021 márciusában feloszlatott Génération Identitaire (Identitás Generáció, GI) szélsőjobboldali csoport alapítója, Damien Rieu révén fedezték fel a Corsairokat. Mások Thaïs d'Escuffon, egy befolyásos személyiség és a GI korábbi tagjának hívására csatlakoztak a Les Corsaires-hez. Hogy ő miként került a mozgalomba, nem derül ki, amikor a Le Parisien interjút kért tőle, egy Hitler-poszterrel válaszolva utasította azt el.

A háború viszont túlmutat egy ideológiai vitán: Franciaországban a digitális reklámpiac költései az előrejelzések szerint 2022-ben elérheti a 10 milliárd eurót a 2020-2021-es 7,5-8,1 milliárd euró után - írja a Les Echos. Ebben nagy szerepe van annak, hogy áprilisban választások lesznek az országban, ami nemcsak a politikai költéseket futtatja fel, de a politikai hírek miatt a tévés nézettségi és az internetes olvasottsági adatok javulására lehet számítani.

A Sleeping Giantshez hasonló szervezetek ezt a piacot teljesen újrarajzolhatják. Az Egyesült Államokban a Black Lives Matter mozgalom miatt hasonló történt a hirdetéseknél, és egyre több országban tűnnek fel hasonló mozgalmak. Magyarországon még nem indult ilyen, de lehet, hogy csak idő kérdése.