Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Facebook eddig arra hivatkozva tartotta fenn kivételezést, hogy a politikai vezetők beszédei alapvetően hírértékűek és érdekli a publikumot még akkor is, ha azok offenzívek, zaklatóak vagy ellentmondásosak - írja az AP több más híradásra hivatkozva.

A hírügynökség szerint a közösségimédia-óriás jelenleg egyébként is azon töri a fejét, hogy mit kezdjen Donald Trump korábbi amerikai elnök profiljával, ami január 6. óta "határozatlan időre" fel van függesztve.

A hírt először a The Verge techportál közölte, majd ezt megerősítette a The New York Times és a Washington Post is.

A Facebook ezt a "hírérték kivételezést" általánosságban már 2016 óta alkalmazta, de akkor került a figyelem középpontjába, amikot Nick Clegg a cég  globális ügyekért és kommunikációért felelős alelnöke bejelentette, hogy a politikusok beszédét "hírértékű tartalomként fogják kezelni, amelyet főszabály szerint látni és hallani kell". 

Ez - mint ahogy anno egy blogposztban elmagyarázta - annyit jelentett, hogy ha valaki olyan posztot közöl vagy oszt meg, ami a közösségi oldal szabályait megsérti, akkor azt abban az esetben nem veszik le a közösségi oldalról, ha a cég úgy véli, hogy a közzé tétel közérdeke nagyobb, mint a közlés által okozott kár.

Ez azonban mégsem adott a politikusoknak korlátlan lehetőségeket. Amikor ugyanis Trump fiókját felfüggesztették januárban, akkor annak okaként "a további erőszakra való felbujtás kockázatát" jelölték meg. Érdemes szem előtt tartani, hogy ez az amerikai Capitolium ostromát követően történt. A cég ugyanakkor azt is állította, hogy a "hírérték kivételezést" Trump posztjai esetében sosem használták.

Az értesülést a Facebook nem kommentálta.