Jelenleg kevés olyan digitális megoldás létezik, amely tájékoztatja, illetve támogatja a kapcsolati erőszak érintettjeit és környezetüket. Ráadásul a koronavírus-járvány miatt a bántalmazottak a korábbinál is nehezebben tudnak kapcsolatba lépni a segítő szervezetekkel, így még nagyobb szükség van újfajta fejlesztésekre.

Erre mutatott rá egy nemrégiben, a Policy Solutions által készített közvélemény-kutatás is, amely arra mutatott rá, hogy a magyar társadalom miként élte meg a koronavírus-járvány egy évét. Ebben egyebek mellett rákérdeztek az egy háztartásban élő pároknál arra is, hogy tartanak-e attól, hogy párjuk ideges, agresszív lesz a karantén alatt. A kutatás pedig arra mutatott rá, hogy a párjukkal együtt élő válaszadók 36 százaléka bevallotta, hogy tart ettől. A válaszok alapján a megkérdezettek negyedének gyengébb, tizedének erősebb félelme, hogy párjuk agresszívvá válik, továbbá 2 százalék arról számolt be, hogy ez már be is következett. Ez az arány a felnőtt korú magyar lakosságra vetítve körülbelül 100 ezer embert jelent, de ha ehhez hozzávesszük azokat is, akiknek komoly félelme, hogy a párjuk agresszív lesz, akkor már 150 ezer körüli lehet a magyar társadalomban az érintettek száma. A gyenge félelmeket is beleszámítva viszont nagyon látványosan megugrik ez a szám: körülbelül 2 025 000 és 2 150 000 közötti magyar fél attól, hogy a vele együtt élő partnere ideges vagy agresszív lesz. Nagyjából fele-fele arányban oszlik meg ez az arány a férfiak és nők között (53 százalék férfi, 47 százalék nő). Emellett az is kiderült, hogy látványosan nagyobb a párjuktól tartó válaszadók aránya azok között, akik a járvány miatt elveszítették a munkájukat: az állásukat vesztők 44 százaléka aggódik, 7 százaléka pedig tapasztalta is már párja idegességét vagy agresszivitását. 

Nagy segítség lehet

Bár a kapcsolati erőszak globális probléma, még mindig nagyon keveset tudunk róla - mondta Flakstad Emőke, a Vodafone Magyarország Alapítvány főtitkára, aki szerint a szakmai szervezetekkel történt egyeztetés során egyértelműen kiderült, hogy szükség van egy olyan technológiai megoldásra, amely hatékonyan támogatja az edukációt a kapcsolati erőszak témájában, és a digitális térben összegyűjti a segítség lehetséges formáit is. 

Flakstad Emőke szerint a most bemutatott Bright Sky HU applikáció bevezetése pedig technológiai mérföldkő lehet a bántalmazó kapcsolatban élők segítésében, miután az alkalmazással egyrészt az áldozatok, másrészt a közvetlen környezetük kezébe ad egy olyan technológiai eszközt, ami könnyen elérhető és hasznos információkat tartalmaz a kapcsolati erőszakról, valamint a segítségkérés fajtáiról.

A Bright Sky applikáció a nemzetközi Vodafone Alapítvány saját fejlesztése, és jelenleg Magyarországgal együtt már 9 Vodafone-országban érhető el, országonként lokalizált tartalommal. Az alkalmazás bármilyen okostelefonon használható, ami fontos szempont volt a szervezet számára a fejlesztés során.

A Vodafone Magyarország Alapítvány a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet aktív közreműködésével hozta létre a Bright Sky HU alkalmazást, amely lerövidítheti az utat a bántalmazás felismeréstől a tényleges segítségkérésig. Rácsok Balázs, a szervezet szociális igazgatója szerint fontos, hogy az online térben aktív fiatal generáció számára is legyenek olyan platformok, ahol segítségért fordulhatnak. A párkapcsolati erőszak témájával foglalkozó közösségi oldalak között ilyen például az „A szeretet nem árt” hivatalos Facebook és Instagram oldaluk is, ahol minden tudnivaló és elérhetőség megtalálható, az érintettek pedig anonim módon, kötöttség és szégyenérzet nélkül fordulhatnak hozzájuk segítségért. Ennek ellenére az a tapasztalat - monda Rácsók Balázs -, hogy a bajba jutottak ezeket a nyilvános oldalakat a saját biztonságuk érdekében nem jelölik vagy követik be. Ezért úgy vélte, fontos, hogy a közösségi média mellett legyen egy olyan felület is, ami az érintettek számára közvetlenül elérhető, de a használatáról a külvilág nem értesül olyan egyszerűen.

Azonnali segítség is lehet

A Bright Sky applikációban az áldozatok az "online biztonsági útmutató” menüpont alatt információkat találnak arra vonatkozóan is, hogy miként óvhatják meg digitális intimszférájukat, email és közösségimédia-fiókjaikat a bántalmazótól. Az applikációban továbbá a felhasználók többek között egy rövid, 12 kérdéses gyorsteszt megválaszolásával elemezhetik saját helyzetüket és megtudhatják, valóban bántalmazó-e a párkapcsolatuk, illetve esettanulmányokat olvashatnak a szexuális beleegyezés és zaklatás témakörében.

A Bright Sky applikációval veszélyhelyzetben az érintettek és környezetük azonnali segítséget is kérhetnek a szakmai szervezetektől vagy a hatóságoktól. Barabás Ildikó alezredes, az ORFK munkatársa arra hívta fel a figyelmet az applikáció bemutatásakor, hogy a bántalmazottak a már ismert, régebb óta működő csatornák mellett az új applikáción keresztül is bejelentést tehetnek a rendőrségen, ha veszélyben érzik magukat:

"A kapcsolati erőszak bűncselekmény, ezért arra bíztatjuk az érintetteket, hogy mielőbb forduljanak a rendőrséghez" - hangsúlyozta az alezredes. Erre több lehetőségük is van: a 112-es segélyhívó telefonszám tárcsázása mellett akár a helyi rendőrkapitányságokon személyesen vagy online, a police.hu oldalon, illetve a Bright Sky applikáción keresztül is felvehetik a rendőrséggel a kapcsolatot. "A rendőrségnél nagyon komolyan vesszük a bántalmazással, zaklatással kapcsolatos bejelentéseket, és szoros együttműködésben dolgozunk a terület szakértőivel" - emelte ki Barbás Ildikó.

Az érintettek az applikációban az országos segélyvonalak és a témában jártas segítő szervezetek elérhetőségeit is megtalálják, köztük az Áldozatsegítő Központokat, melyek jelenleg országosan 6 nagyvárosban nyújtanak anyagi, pszichológiai vagy jogi támogatást a párkapcsolati erőszak áldozatainak.

A Bright Sky HU applikáció már megtalálható a nagy app áruházak kínálatában, ahonnan Android és iOS készülékekre is ingyenesen letölthető.