A Vodafone elindította első IoT (Internet of Things - dolgok internete) termékét a Family ajánlat részeként. A Kid Gyerekórával bárki könnyen elboldogul, aki okostelefont használ.

Az eszköz egyik legfontosabb tulajdonsága a helymeghatározó funkció. A szülők az iOS-re és Androidra díjmentesen letölthető Kid Watch alkalmazáson keresztül bármikor nyomon követhetik gyermekük helyzetét. Hogy valóban viseli-e tulajdonosa az órát, a beépített érintésérzékelő segítségével bizonyosodhatnak meg a szülők.

Az óra telefonként is használható, a szülők előre megadhatják azt a 18 telefonszámot, amelyekre az okosórával hívás kezdeményezhető, illetve azt a 10 számot, amelyekről hívás fogadható. Ezen kívül hangüzeneteket is lehet vele küldeni és fogadni, de az óra a szöveges üzeneteket is képes megjeleníteni.

További beépített biztonsági megoldások közé tartozik az SOS gomb, amellyel a gyerekek a legváratlanabb helyzetekben is elérhetik a szülőket. Ezen felül lépésszámláló és sebességérzékelő segítségével a mindennapi aktivitásuk is nyomon követhető.

Az eszköz Kid Gyerekóra tarifával 1 forintért Vodafone Family csomagban 2990 forint helyett már 1990 forintos havidíjért elvihető, 2 éves szerződéssel, e-Packkel, azonos ügyfélszámon.

Az ajánlat tartalmazza az okos eszköz árát, korlátlan beszélgetést a Vodafone Familys családtagokkal, ezen felül további 50 percet minden hónapban belföldön és az EU-ban normál díjas magyar számokra, valamint 500 megabájt belföldön és az EU területén is felhasználható, a beépített funkciók működését támogató technikai adatforgalmat.

Azoknak a szülőknek, akiknek gyereke már saját telefonnal rendelkezik, ugyanakkor havidíjas előfizetést még nem szeretnének kötni hozzá, a Vodafone Family részeként két havidíjas előfizetés mellé továbbra is elérhető a Kid Gyerekkártya, mely családon belül feltöltés nélkül is, díjmentesen biztosít belföldön korlátlan, az EU-ban pedig havonta 60 perc beszélgetést.

Vodafone saját, lakossági havidíjas Family ügyfelei körében előzetesen végzett felmérés szerint a 12 évnél fiatalabb gyermekkel rendelkező szülők közel 70 százaléka már most érdeklődik az eszköz iránt.

Rengeteg szülő vágyik olyan okos eszközre, amellyel gyereküket még nagyobb biztonságban tudhatják nemcsak a digitális térben, de akár olyan mindennapi helyzetekben is, mint egy több napos osztálykirándulás vagy egy gyors vásárlás a közeli boltban. Egyelőre azonban az ilyen eszközök száma korlátozott, így előfordulhat, hogy sok közöttük a nem leinformálható forrásból származó, amelyhez egyáltalán nem kapcsolható szolgáltatás.

A világszerte több mint 68 millió IoT sim-kártyát kezelő Vodafone célja, hogy az új eszközzel és a hozzátartozó szolgáltatással a családokat érintő hétköznapi kihívásokra is megoldást nyújtson a technológia segítségével.

"A Vodafone számára kiemelten fontosak a családok, ezért is döntöttünk úgy, hogy Magyarországon a Kid Gyerekóra lesz az első lakossági IoT termékünk, és a Vodafone Family ajánlat részeként indítjuk el" - mondta Carra Anita, a Vodafone lakossági szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese. "Bízunk abban, hogy a legmodernebb, proaktív védelmet és számos biztonsági funkciót kínáló okostermékeink pénztárcabarát konstrukcióinkkal karöltve jelentősen megkönnyítik a szülők életét, a gyerekek pedig még több törődést, odafigyelést kaphatnak, közelebb hozva egymáshoz a különböző generációkat."

A képek forrása: Vodafone.

A cikk megjelenését a Vodafone támogatta.