Az internetes szolgáltatások 5 százalékos áfakulcsa Magyarországon a legalacsonyabb Európában - hangsúlyozta Amanda Nelson, aki szerint ilyen feltételek mellett elérhető az a kitűzött cél, hogy Magyarország belátható időn belül az Európai Unió öt legversenyképesebb tagjának egyik országává váljon.

Amanda Nelson szerint a Vodafone kulcsszerepet játszik a gigabitekre épülő digitális társadalmak mielőbbi megvalósításában. Ennek kapcsán kiemelte, hogy a televíziós és internetes kábelszolgáltatóként ismert UPC kelet-európai leányvállalatainak tavasszal bejelentett felvásárlása is ezt a célt szolgálja, ahogy a magyarországi Digitális Jólét Programjában való aktív részvétel is.

"A digitális oktatás támogatása az egyik legfőbb prioritásunk Magyarországon" - mondta a vezérigazgató. Az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Hejőkeresztúri Iskolásokért Közalapítvánnyal közösen kidolgozott, a hátrányos helyzetű gyermekek digitális analfabetizmusának megszüntetésére, valamint a kompetenciák növelésre életre hívott Digitális Iskola Program keretében eddig elkészült oktató és szórakoztató "tananyag" és az 1500 tablet a mai napig 27 általános iskola 8000 diákjának és 900 tanárának vált hasznára.

A Vodafone Magyarország vezérigazgatója az okos városok koncepciójával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi Vodafone-csoport már építi az egész Európára kiterjedő keskenysávú rádiótechnikát alkalmazó, úgynevezett NB-IoT hálózatát.

Amanda Nelson rendkívül biztatónak nevezte, hogy a magyar kormányzat az elsők között ismerte fel a mesterségesintelligencia-fejlesztések alapvető fontosságát, legyen szó elektronikus közigazgatásról vagy tudománypolitikáról. "Megtisztelő, hogy részt vehetünk egy izgalmas gigabites jövő megteremtésében Magyarországon, ahol valósággá válnak az okos városok, okos vállalkozások, az okos otthonok, az okos egészségügy és az okos oktatás" - összegezte a Vodafone küldetését a vezérigazgató.

Az Infotér 2018 Konferencián Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára felszólalásában ennek kapcsán kiemelte, hogy az elektronikus közigazgatási fejlesztéseknek köszönhetően, 2018-tól a gazdálkodó szervezeteknek kötelezően hivatalos elektronikus elérhetőséggel, Cégkapuval kell rendelkezniük. A helyettes államtitkár szerint ezzel jelentős időt és költséget lehet megtakarítani a kommunikáció során, mind a szervezetek, mind a hivatalok oldalán.

Képünk forrása: Vodafone Magyarország