Talán nem tűnik a valóságtól elrugaszkodott elvárásnak a 21. században, amikor sokan már egy csomag rágóért is okostelefonnal fizetnek a sarki boltban, hogy mindenhol elérhető legyen a bankkártyás fizetés. A koronavírus-járvány alatt is arra bíztatták az embereket, hogy ne aprózzák ki a vásárlásokat, gyakorlatilag mindenhol előtérbe helyezték az érintkezésmentes fizetéseket. 

Régóta várat magára, hogy a tömegközlekedésben is megvalósuljon az átállás, ez viszont még nem teljesült maradéktalanul: a Volánbusz országos járataira felszállva, helyben a mai napig nem lehet bankkártyával menetjegyet váltani. Lapunk annak próbált utánajárni, hogy miért nem elérhető továbbra sem ez a fizetési opció, valamint annak is, várhatóan mikorra várható a probléma orvoslása. 

Helyette applikáció van, de arra sokan panaszkodnak

2020 márciusában történt egy előrelépés, ugyanis a járványügyi helyzetre való tekintettel bevezették a mobiljegy vásárlás lehetőséget a Volán-járatokon. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által fejlesztett és üzemeltetett „Közlekedési Mobiljegy” applikációt azért hozták létre, hogy online is lehessen jegyet váltani – a jelek szerint ezt kínálják azoknak, akik bankkártyával szeretnének fizetni. 

Azonban sokan elégedetlenek az alkalmazással: több mint 100 ezren töltötték le eddig androidos telefonokra a Google Play áruházban, de a közel 4 ezer értékelés alapján csak 2,3 csillagot kapott az ötből. A megvett jegyeket egy QR-kód segítségével lehet érvényesíteni, itt viszont sok felhasználó szóvá tette, hogy megbízhatatlanul működik, egyesek percekig is álldogáltak már felszálláskor a beolvasásra várva. Emellett arra is panaszkodnak, hogy gyakran lassú a fizetés átfutása, nem tudják időben megváltani a jegyeket. 

Komoly fejcserék a MÁV–Volán-csoportnál

Még június 1-jén derült ki, hogy menesztik az állami közlekedési holding éléről Homolya Róbert elnök-vezérigazgatót, aki négy évig vezette az egymásba integrálódó vasúti-buszközlekedési társaságot. Homolya után a Volánbusz Zrt. addigi elnök-vezérigazgatója, Pafféri Zoltán került a cégcsoport élére, utódjának pedig Kruchina Vincét nevezte ki. Kruchina 2012-től dolgozott az elektronikus útdíjfizetési rendszer bevezetéséért felelős minisztériumi projektcsapatban, majd 2017 és 2022 között a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgató-helyettese volt.

Állammal üzletelő óriáscégek fejlesztik

Még 2019-ben írt ki közbeszerzési pályázatot a Közlekedéstudományi Intézet (KTI), melyben a MÁV és a Volán elektronikus jegyrendszerének – Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) – kivitelezésére kerestek vállalkozót. Nem sokkal később kiderült, hogy a befutó a Mészáros Lőrinc cégbirodalmából kinőtt, Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó 4iG, valamint a T-Systems konzorciuma lett. 

A nettó 11,15 milliárd forintos beruházás megvalósítását 2020 végére ígérték, a projekt keretében egy egységes jegyértékesítési rendszer kialakítását vállalták. De nem csak ez volt a feladatuk, hanem további 5300 autóbuszt akartak jegykiadó- és ellenőrzési funkcióval rendelkező fedélzeti számítógéppel (OBU) ellátni. Ezek mellé viszont a KTI nem kért bankkártya olvasókat, és azóta sem volt napirenden olyan korszerűsítési projekt, amely tartalmazna ilyesmit.

A Napi.hu buszsofőröket kérdezett az esetről, és mind azt nyilatkozták, hogy az országos járatokon valóban nem elérhető a bankkártyás fizetés. Elmondásuk szerint a jegykiadó rendszert már tavaly ősszel beépítették, azt viszont nem mondták el nekik, hogy a behelyezett eszköz tartalmaz-e terminált. 

A turistáknak is fejfájást okoz 

A megkérdezett buszsofőrök sem értik, hogy miért nem elérhető ez a fizetési opció. Azt is hozzáteszik, ez a turistáknak is gondot szokott okozni: több olyan esetről számoltak be, ahol meglepetésként érte az utazókat, hogy nem tudnak kártyával fizetni, készpénz hiányában pedig a menetjegyet sem tudták megváltani. 

További furcsaságok is akadnak a gyakorlatban: amíg az esetek többségében a MÁV-vonatokon lehet bankkártyával fizetni, addig a Volánbusz járatain ez nem lehetséges. A Napi.hu ezért felkereste az érintetteket, hogy kiderítse, valóban beszerelték-e a terminálokat. A Volánbusz a következőt válaszolta:

A HKIR projekt megrendelője a helyközi autóbuszainkat 2021-ben fedélzeti eszközökkel és úgynevezett validátorokkal (érvényesítő készülékek) látta el, melyek díjtermékeken levő vonalkódok leolvasását szolgálják, nem a bankkártyákét. A projekt keretében bankkártya olvasó (POS) egységek telepítésére egyelőre nem került sor, azonban természetesen a Volánbusz Zrt. nyitott az utazóközönség igényeihez igazodva további lehetőségek vizsgálatára.

Bár az voltaképpen kiderült, hogy tényleg semmilyen kártyaolvasót nem telepítettek a buszokba, az továbbra sem volt világos, hogy pontosan mikor lesz elérhető a fizetési opció. Ezért a következő körben felkerestük a 4iG Nyrt.-t, miután augusztusban újból a társaság ajánlatát hirdette ki nyertesnek a Volán: a közbeszerzési kiírás szerint a vállalat fogja üzemeltetni, javítani és karbantartani a járművek fedélzeti eszközeit és a szoftvereit a következő időszaban. 

Nagyszabású fejlesztéseket ígérnek

Lapunknak a 4iG elmondta, hogy a mostani – nettó 6,448 milliárd forintos – tenderben sincs szó a bankkártyaelfogadó egységek telepítéséről, ezért azt javasolták, forduljunk a MÁV-hoz és Volánhoz tartozó közbeszerzéseket intéző Közlekedéstudományi Intézethez. A KTI végül továbbította kérdéseinket a Technológiai és Ipari Minisztériumnak, tőlük a következő választ kaptuk:
 
Műszakilag megoldható, hogy a meglévő fedélzeti jegykiadó berendezésekkel együttműködő POS terminálok kerüljenek a buszokra. A cél egy egységes, megbízhatóan működő, a szükséges szolgáltatásokra képes rendszer installálása. A tervek szerint ez a törekvés már jövőre látható eredményt hozhat.

Hozzáteszik, hogy Technológiai és Ipari Minisztérium és a megalakuló országos közlekedésszervező egyik kiemelt feladatának tekinti, hogy a helyközi autóbuszokon is lehessen bankkártyával jegyet vásárolni. Azt is elmondták, hogy a Volánbusz 2019-ben hét különböző jegyértékesítési rendszert örökölt meg az elődcégeitől. Valószínűleg ezek egységesítése állhat annak hátterében, hogy a buszokon a mai napig nincsen kártyaelfogadás.

Összegezve: bár az országban közlekedő valamennyi helyközi járaton van már olyan fedélzeti eszköz, amellyel gépi jegyet lehet kiadni, ezek a készülékek csak a következő fázisban – a jelek szerint 2023-ban – lesznek alkalmasak bankkártya-elfogadásra. Ugyannakor az továbbra is rejtély, hogy miért lehet a MÁV-vonatokon az esetek többségében bankkártyával fizetni, amíg a Volán buszokon nem.