Nayib Bukale, El Salvador elnöke péntek reggeli közölte a Twitter közösségi oldalán, hogy komoly lépéseket tettek a geotermikus, vulkánok által működtetett bitcoin-bányászat felé. A közép-amerikai állam 0,00599179 Bitcoint, azaz körülbelül 269 dollárt bányászott egy vulkán segítségével – írja a CNBC.

A bejelentés alig néhány héttel azután történt, hogy El Salvador lett az első ország, amely törvényes fizetőeszközzé nyilvánította a kriptovalutát, mely döntésével kapcsolatban sokakban még mindig mélységes a szkepticizmus. A terv részeként a kormány több száz bitcoint vásárolt, valamint „Chivo” néven elindította saját nemzeti virtuális pénztárcáját – amely a salvadori szlengben "coolt” jelent –, amivel díjmentes tranzakciókat kínál és gyors, határokon átnyúló fizetéseket tesz lehetővé.

Az elnök kedden olyan felvételt tett közzé – azóta több mint 2,4 millió megtekintésnél jár –, amelyben egy vulkánnal határos erdő sűrűjében kriptopénz-bányászatra alkalmas berendezéseket telepítenek ki kormányzati szállítókkal.

Ha a terveik valóban megvalósulnak, akkor a kormány beváltotta azt a júniusban tett ígéretét, melyben arra utasította az állami tulajdonban lévő a LaGeot geotermikus energiatermelő vállalatot, hogy készítsenek terveket a bitcoin vulkáni eredetű geotermikus energiával történő bányászatára. 

Meghatározó szerepe van

A döntés a digitális valuták mellett a geopolitikára is óriási hatással lehet: El Salvador a csendes-óceáni "tűzgyűrű" szélén fekszik, és a VolcanoDiscovery.com szerint 20 "potenciálisan aktív" vulkánja van. Ezek a Nemzetközi Kereskedelmi Szövetség adatai szerint az ország energiájának 21,7%-át termelik, miközben az USA esetében az összes megújuló energiaforrás együttesen csak a 12%-át teszi ki.

Bár a vulkanikus bitcoin-bányászat már egy ideje létezik – Izlandon a kriptovaluta felfutása óta használják –, El Salvador erőfeszítései szemléltetik, hogy meghatározó előnyei vannak a technológiának. A fosszilis alternatívákkal szemben kevésbé költségesek, továbbá egy vulkanikus erőmű felépítése meglehetősen egyszerű: alapvetően néhány méretes lyukat kell a földbe fúrni, majd a keletkező hőt turbinák meghajtására fordítani.

Az ország hatalmas vulkáni erőforráskészletét a technológiai korlátok miatt eddig nem sikerült jelentősen kamatoztatni, viszont ha az energia hordozhatóvá válik, a Bitcoin képes lehet javítani számos olyan ország gazdasági helyzetén, ahol a megújuló energiaforrások kihasználatlanok – írja a CoinDesk

Hozzáteszik, hogy az újonnan létrejött vulkanikus energiatermelésből a közeli közösségek is profitálhatnak, valamint új iparágak is fejlődhetnek megújuló erőforrásoknak köszönhetően.