Nyolcvanhárom sérülékenységet javított ki a Microsoft, amelyből két sérülékenység úgynevezett nulladik napi sebezhetőség. Ezek azért lehetnek veszélyesek, mert már bizonyítottan kihasználják őket a kiberbűnözők, emellett kilenc sebezhetőséget „kritikusnak” jellemeztek, és volt közöttük olyan is, amelyek kódok távoli futtatását is lehetővé tették – írja az ITBusiness.

A Bleeping Computer szerint a két nulladik napi sérülékenység közül az egyik az Outlook levelezőprogramot érinti (CVE-2023-23397), a másik a Windows SmartScreen biztonsági szolgáltatást játssza ki (CVE-2023-24880). 

Mindkét hiba magas fokú veszélynek teszi ki a számítógépet.

A frissítések alapértelmezetten automatikusan települnek a Windows 10 és 11 operációs rendszereket futtató számítógépekre, de a folyamat a Gépház – Windows Update menüpontja alatt manuálisan felgyorsítható. 

A Windows 7,8/8.1 rendszerek januárban kaptak frissítéseket, ezért azokat már veszélyes lehet használni, így ebben az esetben megfontolandó a Windows 10-re váltás.