Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jan Schakowsky demokrata párti képviselő felsorolta a Facebook és személy szerint Mark Zuckerberg eddigi, sokszor ismételt bocsánatkéréseit, idézve még egyetemista korában elhangzott bocsánatkéréseit is, s megjegyezte: ez is arra utal, hogy "az önszabályozás egész egyszerűen nem működik". Mark Zuckerberg erre reagálva hajlandónak mutatkozott a "bizonyos fokú" szabályozás elfogadására.

"Az internet fontossága világszerte erősödik, s úgy gondolom, hogy a szabályozás bizonyos formái elkerülhetetlenek" - fogalmazott a Facebook-vezető. Majd hozzátette, hogy bár a szabályozás szükséges, de nagyon kell vigyázni arra, hogy milyen lesz ez és hogyan alkalmazzák. Arra is utalt, hogy a kisebb internetes cégeknek esetleg nem lesz erre erőforrásuk.

Ingyenes és fizetős Facebook is lehet

Mindig lesz ingyenes verziója a Facebooknak - mondta Mark Zuckerberg az előző napi kongresszusi meghallgatásán. Néhány nappal korábban a Facebook operatív igazgatója, Sheryl Sandberg egy interjúban azt nyilatkozta, ahhoz, hogy a felhasználók adatait ne használják fel a célzott hirdetésekhez, egy fizetős modell kellene - írta a Portfolio. Zuckerberg nem tagadta, hogy gondolkoznának egy előfizetéses megoldáson, de hangsúlyozta: mindenki számára elérhetővé akarja tenni a szolgáltatást. Ha hirdetések nélkül akarnának működni, ahhoz egy teljesen új üzleti modell kellene.

A képviselők kérdéseire Zuckerberg közölte azt is, hogy saját, személyes adatai szintén szerepeltek a brit-amerikai Cambridge Analytica cég által illetéktelenül feldolgozott profilok között. Fontosnak tartotta hangsúlyozni - amit egyébként már kedden, a szenátusi meghallgatáson is elmondott -, hogy a Facebook nem gyűjt információkat szóban elhangzott beszélgetésekből, nem raktároz adatokat Oroszországban és jelentős mértékben csökkenti oroszok esetleges hozzáférését az adatbázisához.

Megerősítette: vizsgálják annak lehetőségét is, hogy új, Európára érvényes adatvédelmi rendszert dolgoznak ki, bár részletekkel nem szolgált róla. "Dolgozunk rajta" - mondta.

Zuckerberget szerdán a képviselőház energetikai és kereskedelmi bizottságának képviselői hallgatják meg, előző nap pedig a szenátus igazságügyi és kereskedelmi bizottságának meghallgatásán vett részt - írta az MTI.