Már 10 700 forintnál jár az OTP-részvény ára

A magyar tőzsde alulteljesítő volt az európai és tengerentúli társaihoz képest. Egyedül az OTP részvényesei örülhetnek - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. Jó hírekre emelkedtek a főbb nyugat-európai tőzsdék.
Domokos Erika, 2020. május 28. csütörtök, 19:08
Fotó: Getty Images

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 5,62 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 36 340,47 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 18,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.

Az OTP részvényesei örülhetnek, amelynek esetében folytatódott a több nap óta tartó emelkedő trend, már 10 700 forint környékén van a magyar bankpapír árfolyama - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. A Mol ára enyhén, a Richteré nagyobb mértékben csökkent, míg a Magyar Telekom enyhén erősödött a nap folyamán.

Európában egészen erősek a piacok, például a DAX index 1,1 százalékkal, és a francia index is 1,8 százalékkal emelkedni tudott. Az Egyesült Államokban pedig hiába jött ki a vártnál rosszabb munkaerőpiaci adat - 2,1 millió ember veszítette el a munkáját -, így is 0,4-0,5 százalékkal emelkednek a fontosabb indexek - mondta a szakértő.

A devizapiaccal kapcsolatban kiemelte, hogy tovább folytatódik a dollár gyengülése, már 1,1050 dollárt kell adni egy euróért.

A Mol árfolyama 6 forinttal, 0,30 százalékkal 1987 forintra csökkent, 3,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 240 forinttal, 2,30 százalékkal 10 690 forintra erősödtek, forgalmuk 10,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 400,50 forintra nőtt, forgalma 210 millió forint volt.

A Richter-papírok 180 forinttal, 2,59 százalékkal 6765 forintra gyengültek, forgalmuk 2,8 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3576,97 ponton zárt csütörtökön, ez 29,31 pontos, 0,81 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, mivel az Európai Bizottság masszív gazdasági helyreállítási terve és a vártnál jobb amerikai munkanélküliségi adatok tompították az amerikai-kínai feszültségek éleződése miatti aggodalmakat - írta az MTI.

A londoni FTSE-100 mutató 1,21 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,06 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,76 százalékos pluszban zárt. Milánóban 2,46 százalékkal, Madridban pedig 0,69 százalékkal emelkedett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,79 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,58 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,42 százalékkal kúszott feljebb.

A brüsszeli bizottság szerdán terjesztette elő az Új Nemzedék EU Eszköz (Next Generation EU) névre keresztelt, 750 milliárd eurós helyreállítási alapról szóló tervét, amely 500 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatással és 250 milliárd euró kölcsönnel segítené talpra állni a tagállamok gazdaságait. Valdis Dombrovskis, a bizottság alelnöke csütörtökön közölte, hogy gazdasági reformokhoz kötik a tagállamok támogatását, ami biztosítja, hogy a pénzt jól irányzott célokra megfelelően használják fel, az uniós szinten meghatározott prioritásokat megvalósítsák.

A 750 milliárd euróból 560 milliárd eurót szánnak a járvány által sújtott gazdaságok helyreállítására és rugalmasságának megteremtésére. Ebből 310 milliárd euró nem visszatérítendő támogatás, 250 milliárd euró pedig hitel formájában áll rendelkezésre, hogy támogassák a beruházásokat és a reformokat. A programban való részvétel nem kötelező a tagállamoknak. Azoknak az országoknak azonban, amelyek kérnek a támogatásokból, szigorú feltételeknek kell eleget tenniük.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,40 százalékos, az S&P 500-as index 0,43 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,36 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,20 százalékos pluszban, 35,36 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 0,21 százalékos nyereségben, 32,88 dolláron forgott kora este, háromnegyed hat körül.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,77 százalékkal, 1722,25 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,64 százalékkal 1721,65 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1063 dollárt adtak, 0,55 százalékkal erősödött az euró.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK