EURUSD

Jegybankári nyilatkozatok- és közzétételek mozgatták az árfolyamot a hét harmadik napján. Első körben az ECB vezető közgazdászának szavai gyengítették az eurót, miután Peter Praet a negatív tartományba süllyesztendő betéti ráta mellett a közvetlen jegybanki eszközvásárlások lehetőségéről beszélt. Majd a piaci fókusz fokozatosan Janet Yellen Fed elnök-jelölt szenátusi meghallgatása felé fordult át: az előzetesen közzétett szöveg alapján Yellen szerint folytatódhat a jegybanki stimulus, ameddig az amerikai gazdaság (és a munkaerőpiac) kilátásai megfelelő módon alá nem támasztják a QE-program tervezett mérséklését.

Az EURUSD pozitív korrekciója egyelőre kifulladni látszik: a kurzusnak nem sikerült a korábbi emelkedő csatorna alsó trendvonalát visszatesztelnie. Amennyiben a süllyedés folytatódik, az 1,33-os támasz tesztelése következhet, majd a következő fontosabb akadályt a 200-napos mozgó jelentheti majd.

EURUSD
Kép: Admiral Markets

Arany

A sárga nemesfém iránt mutatkozó távol-keleti kereslet élénkülése, valamint a leendő Fed elnök-jelölt korábban napvilágra került nyilatkozata egyaránt pozitív hatást gyakorolt az árfolyamra. Az arany egyelőre nem törte át lefelé az 1260-1270-es támasz-zónát, amelyből kilépve középtávon ismét az 1200-as szint kerülhetne a piaci fókusz középpontjába. Felfelé az 50-napos mozgó fölé kapaszkodva a pirossal jelzett trendvonal áttörése vetíthetné előre a rövid távú fordulat lehetőségét.

Arany
Kép: Admiral Markets

GBPJPY

A hét második felében ismét erősödő font, majd a csütörtök hajnalban újra gyengülő jen együttesen majdnem 4,5%-éves csúcsra repítette a GBPJPY kurzusát, miután a hajnalban közzétett, Q3-as japán GDP adatközlés mellett Taro Aso pénzügyminiszter devizapiaci intervenció lehetőségét firtató kommentjei együttesen a gyengítették a jent, többek között az angol fonttal szemben is.

Az elmúlt napok emelkedését követően, a 159,35-ös ellenállás leküzdése után a devizapár a 160-as szint áttörésével kísérletezik: amennyiben sikerül felette bezárnia, rövid távon további tér nyílhat az emelkedés előtt. Lefelé mindemellett a 159,35-ös szint immár támaszként funkcionál, míg az emelkedő trendvonal, és az 50-napos mozgó szintén fontos támaszokat jelenthetne a későbbiekben.

GBPJPY
Kép: Admiral Markets

EURUSD, Arany, GBPJPY - technikai elemzés 2013.11.14.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.

Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!