300 forint felett indított az euró

A forint gyengüléssel indította a csütörtöki napot is, már 8 óra körül a 300 feletti tartományba ugrott az euróárfolyam.
Napi.hu, 2014. január 16. csütörtök, 10:20
Fotó: Napi.hu

A forint a zlotyhoz és több más feltörekvő piaci devizához hasonlóan nem tudott profitálni a javuló növekedési kilátások alakulásából, az euró/forint szerdán tartósabban a 300-as szint fölé került. A reggeli órákban inkább 300 forint alatt mozgott az árfolyam, ám 8 óra körül megugrott a forint árfolyama és gyorsan 300 fölé szaladt az euró/forint kurzusa; negyed 11 körül 300,80 forintot adtak egy euróért.

A dollárral és a svájci frankkal szemben is gyengült a magyar deviza. A zöldhasúért 220,84 forintot adtak a tegnap késő délutáni 220,41 forint után, míg a svájci frankért 243,42 forintot kértek a tegnap délutáni 242,53 forint után. Eközben az euró 1,3615 dolláros árfolyamon forgott.

A magyar deviza gyengülésében globális és regionális hatások mellett a hazai tényezők közül szerepe lehetett piaci elemzők szerint a további kamatcsökkentés lehetőségéről szóló jegybankári  nyilatkozatoknak Balogh Ádám és, Pleschinger Gyula részéről, illetve a keddi magyar-orosz nukleáris együttműködés pénzügyi (államadósság) vonzatai miatti aggodalmaknak.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK