A kútba esett T-Systems-felvásárlás hírére már kedden 10 százalékot esett a 4iG árfolyama, szerdán pedig 15 százalékos mínuszban nyitott az informatikai cég részvénye. Történt ez annak ellenére, hogy a társaság tőzsdenyitás előtt közzétételben igyekezett megnyugtatni a befektetőket. Ebben arról írtak, hogy az idén 40 milliárd forintos árbevételre és 4 milliárd forintos EBITDA-ra számítanak, az adózott eredmény pedig várhatóan 2,5 milliárd forint fölött lesz.

Dőlt a pénz

Tavaly 14 milliárd forint volt az árbevétel, az EBITDA 841,6 millió, az adózott eredmény pedig 101,9 millió forint volt, vagyis ehhez képest valóban jól teljesített a kormányhoz közel álló Mészáros Lőrinc felcsúti vállalkozóhoz és barátjához, Jászai Gellérthez köthető cég. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER) nagyon sikeres a 4iG, sorra nyeri el az állami megbízásokat, de az igazán nagy dobása az lett volna, ha megszerzi a T-Systemset. Az idén várható számok azonban hiába szebbek a tavalyinál, a közelében sincsenek annak, amit a tavaly 111,8 milliárdos árbevételt és több mint 2 milliárdos nyereséget elért T-Systemsszel közösen elérhettek volna.

A 4iG komolyan készült a tranzakcióra, októberben még arról volt szó, hogy három hónapon belül le is zárulhat az ügylet, amelyre részben egy 30 milliárd forintos tőkeemelésből, részben pedig a Növekedési Kötvényprogramból (NKP) szerzett volna pénzt a társaság. Az NKP-s hitelminősítést meg is szerezte a cég, BB- lett a besorolása, a tervezett 30 milliárdos kibocsátásra azonban most, hogy nincs mit megvásárolni, egyelőre aligha kerül sor. Jászai Gellért a Portfolio.hu-nak azt nyilatkozta, "az NKP-ból származó forrásokat a T-Systems akvizícióra fordítottuk volna, a hitelminősítésünk is erre szólt, így a kötvénykibocsátáshoz újra kell indítanunk az ehhez szükséges lépéseket".

Vita volt a felek között

Hogy mi húzódott a háttérben, azt nem tudni. Jászai a Portfóliónak azt nyilatkozta, az együttműködés a Telekom csoporttal megmarad, és a visszalépésünk mögött inkább olyan dilemmák állnak, mint például az osztalékfizetési politika. A T-Systems felvásárlása után éveken át nem tudott volna a 4iG osztalékot fizetni, a tulajdonosok viszont már az idei csúcsév után is szerettek volna.

Ezt azonban már a tranzakció előtt is lehetett tudni, a vételi szándék júliusi bejelentésekor. Azóta egyetlen komolyabb fejlemény történt, ami csökkenhette a T-Systems vonzerejét: augusztus elején a MicroSoft szeptembertől mindenféle indoklás nélkül felmondta a T-Systems Magyarországgal kötött szerződését, ami jelentősen ronthatta az informatikai cég jövőbeni bevételét.

A Magyar Telekomnál akkor a Hvg.hu-nak úgy nyilatkoztak, hogy a T-Sytems Magyarország és a Magyar Telekom már megkezdte a jogosultságok és a Microsoft partneri kapcsolathoz kötődő tevékenység átszervezését a Magyar Telekomba, amiről korábban informálták a Microsoftot" - tették hozzá, vagyis a T-Systems 4iG általi felvásárlását követően ezek átkerültek volna a Telekomhoz

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!