Július 26-tól kezdi meg a 2020-as év rekorderedményei nyomán elhatározott 2,212 milliárd forintos osztalék kifizetését a 4iG Nyrt. - tette közzé az Igazgatóság döntését a társaság.

A döntés alapján július 19. lesz az osztalékfizetés fordulónapja: azok kapnak osztalékot, akik ezen a napon rendelkeznek a társaság törzsrészvényeivel és befektetési szolgáltatójukon át megadják a kifizetéshez szükséges adatokat és nyilatkozatokat.

A testület határozata értelmében – figyelembe véve a saját részvények mennyiségét is – a tulajdonosok részvényenként 22,49 forintos osztalékot kapnak, ami a papírok pénteki záró árára vetítve 3,5 százalékos hozamnak felel meg.

A 4iG igazgatósága a közgyűlés hatáskörében eljárva még áprilisban határozott az osztalék kifizetéséről, ám az időpont meghatározását a társaság likviditási helyzetétől tette függővé. Az osztalékfizetés alapját a 2020. évi 3,44 milliárd forintos adózott eredmény jelenti, a kifizetés ennek az összegnek a 64 százalékát jelenti, az ezen felüli rész a részvénytársaság eredmény tartalékába került.

A 4iG Nyrt az elmúlt évet a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált beszámolója szerint 57,8 milliárd forintos, a megelőző évet 39,2 százalékkal meghaladó bevételek mellett 5,1 milliárd forintos (23,9 százalékkal nagyobb) EBITDA-val, 37,86 milliárd forint mérlegfőösszeggel, 7,68 milliárd forint saját tőkével zárta.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!