Milliárdokat oszt szét a kormány kedvenc informatikai cége

A 4iG igazgatósága több mint 2 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött. Ebből Jászai Gellért érdekeltségei tehetnek zsebre több mint 1,2 milliárdot, de a kisbefektetőknek is juthat a pénzből.
Herman Bernadett, 2020. augusztus 24. hétfő, 14:35
Fotó: Getty Images

Az igazgatóság döntésének megfelelően a 4iG Nyrt. bejelentette, hogy a tavalyi eredménye után szeptember 28-tól kezdi meg az osztalék kifizetését. A közgyűlés még április 29-én döntött arról, hogy a 2019. üzleti év eredménye után (legkésőbb 2020. december 31-ig) mindösszesen 2 milliárd 68 millió forint osztalékot fizet a részvényeseinek. Az egyenként 20 forint névértékű törzsrészvényre 22 forintos osztalék esik, amely 3,4 százalékos osztalékhozamot jelent a részvények szerdai, 646 forintos záróárfolyamához képest.

"Határozott célunk, hogy befektetőink minden eredményes üzleti évet követően osztalék formájában is részesüljenek a társaság sikereiből. A 4iG növekedési kilátásai és üzleti lehetőségei továbbra is kedvezők" - mondta Linczényi Aladin a vállalat általános vezérigazgató-helyettese. "Munkatársainkkal azon dolgozunk, hogy működési területeinken megszerezzük, vagy megerősítsük piacvezető pozíciónkat, emellett pedig a 4iG működési profiljához illeszkedő innovatív iparágakban is komoly lehetőségeket látunk, mint a néhány napja bejelentett távközlési infrastruktúra fejlesztése, illetve az űripar. Ezek az új szegmensek jelentős mértékben hozzájárulnak majd nemzetközi együttműködéseink bővítéséhez, illetve a részvényesi értékteremtéshez" - fűzte hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Így részesülhet a pénzből

A 4iG alapszabálya szerint az a részvényes jogosult osztalékra, aki az osztalékfizetés napját megelőző ötödik tőzsdei kereskedési napon (a tulajdonosi megfeleltetés 2020. szeptember 21-i fordulónapján) a részvénykönyvben szerepel. A 2019. üzleti év után megállapított osztalékra jogosító 4iG részvényeket legkésőbb a 2020. szeptember 17-i kereskedési napon lehet a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) megvásárolni. Az osztalékot egy éven belül lehet felvenni, a fel nem vett osztalék visszakerül az eredménytartalékba.

A 4iG legnagyobb tulajdonosa Jászai Gellért, aki egyben az igazgatóság elnöke is. A KZF Vagyonkezelő és a Manhattan Magántőkealap révén a részvények 61,79 százalékával rendelkezik, amelyek révén a 1,277 milliárd forint osztalékra lesz jogosult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK