Nem volt nagy a forgalom szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, a kereskedés pedig erősen hangulatalapú volt, tehát követte a nemzetközi részvényindexeket - a forinttal ellentétben a tőzsde nem sínylette meg a nemzetgazdasági miniszter karrierjének esetleges alakulásával kapcsolatos kedd esti szivárogtatást.

Délelőtt még enyhe emelkedéssel nyitott a BUX, és kicsiny előnyét növelni is tudta, egészen 19 362 pontos napon belüli csúcsáig. Ezt követően azonban - párhuzamosan a külföldi piacokkal - vevők rohanták le a piacot, persze csak mérsékelten, hiszen napi mélypontját 19 137 pontnál érte el a pesti index, a mozgás tehát nem volt túl nagy. Ezt a mínuszt is nagyrészt ledolgozta a pesti részvénykosár, amely ezért 19 238 ponton fejezte be a szerdát, 0,1 százalékkal a keddi záróérték alatt. A forgalom - ahogyan azt idén megszokhattuk - gyenge volt, az ötmilliárd forintot csak megközelíteni sikerült.

A blue chipek vegyesen mozogtak a nap folyamán, de mindegyik csak mérsékelt mozdulással fejezte be a napot. A forgalom javát szokás szerint magáénak tudó OTP volt az egyetlen nagypapír, amelyik emelkedni tudott, igaz, mindössze 0,2 százalékkal 4575 forintig tartott a rally. A Mol és a Magyar Telekom egyaránt 0,2 százalékos eséssel fejezték be a napot, az olajpapír esetében ez 18 450 forintos, a távközlési részvény esetében pedig 408 forintos utolsó jegyzéshez vezetett. A Richter esetében a mai hajnali gyorsjelentés előtti helyezkedés fokozhatta a forgalmat, a papír mindenesetre 0,4 százalékkal 37 350 forintra esett.

Az Egis 0,2 százalékkal 18 100 forintig erősödött. A kis energiapapíroknak megint nem volt jó napjuk, az E-Star ismét limittel zuhant, ezúttal 161 forintra, a Pannergy jegyzése pedig 5,4 százalékkal 379 forintra esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!