Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az eddigi pozitívról semlegesre rontották le az európai részvények besorolását a Bank of America elemzői. Ennek egyik oka, hogy a delta variáns terjedése várhatóan jelentősen korlátozza majd a régió gazdasági fellendülését. Ennek ellenére a bank szerint a harmadik negyedévben, évesített alapon a gazdasági növekedés mértéke elérheti a 8 százalékot, ahogy az országokban folyamatosan előrehalad a gazdaság újranyitása. Várakozásaik szerint ez a bizalmi indexek emelkedését is magával hozhatja, az európai beszerzési menedzserindex értékét 64 pontra várják augusztusban a júliusi 60 pont után.

A több elemző várakozásából számított konszenzus ennél is optimistább, ebben 10 százalékos növekedési csúcs szerepel a harmadik negyedévre és 68 pontos indexérték augusztusra. A bank szakértői szerint az európai mobilitási adatok is arra utalnak, hogy nem valóságtól elrugaszkodottak ezek a várakozások. A Bank of Americánál ugyanakkor úgy látják, a delta variáns az Európai Unió tagállamiban az eddig előrejelzettnél gyorsabb növekedést okozott az új koronavírus fertőzések számában.

Az Egyesült Királyságban tapasztaltak viszont azt mutatják, hogy a magas átoltottság jelentősen gyengíti a kapcsolatot az új fertőzések száma és a kórházi kezelésre szoruló esetek száma között. A briteknél a télen még az azonosított esetek 12 százaléka került kórházi ellátásba, ez az arány mostanra 3 százalék alá csökkent. Ez jelentősen enyhíti az egészségügyi ellátórendszer túlterhelésének kockázatát, ami viszont növeli a politikai nyomást a korlátozások lazításának irányába. Ennek ellenére az tapasztalható, hogy egyre több ország dönt a járványügyi intézkedések szigorításáról. Az oltási programok ellenére is igaz, hogy a növekvő esetszámok csökkentik majd a fogyasztói bizalmat és gátolják a gazdaság fellendülését.

Tetőzött a ciklus

Összességében úgy látják, hogy a globális és az európai gazdaság növekedési ciklus májusban már tetőzött. A lefelé mutató kockázatok erősödtek, s eközben a gazdaság bővülési ütemének gyorsulása egyre kevésbé látszik valószínűnek.

Az európai részvények semlegesre leminősítése mellett azért optimisták maradtak, a Stoxx 600-as európai részvényindextől még egy jó 4 százalékos emelkedést várnak augusztusban, egészen 475 pontig. A vezető európai részvényeket tömörítő mutató idén már 14 százalékkal növelte értékét és a tavaly márciusi mélypont óta 60 százalékot hozott. A bank szakértői szerint érdemes lehet a szektorok közötti súlyozást megváltoztatni és a ciklusérzékenyebb iparágak, mint az autóipar, bányászat vagy luxuscikkek eddigi felülsúlyozását semlegesre változtatni, és az eddig alul súlyozott közműszektor arányát növelni. Ugyanakkor a kötvényhozamokban lehet még egy megugrás, ami átmenetileg lendületet adhat a pénzügyi szektornak.

Azt, hogy a globális lendület kezd kifulladni a gazdaságban, nem csak európai jelenség. Az Egyesült Államokban is hasonló folyamatokat látnak. A tengerentúlon alapvetően három lábon állt a nagy fellendülés, ahhoz a fiskális stimulus, az újranyitást követően megugró lakossági fogyasztás és maga a gazdaság újranyitása adta a lendületet. Most úgy látják, mindhárom tényező kezdi elveszíteni az erejét.

A kínai gazdaság kilátásai sem annyira kedvezőek, mint korábban. Ahhoz ugyanis, hogy a kínai gazdaság fellendülése tartós legyen, szükség lenne a külső kereslet erősödésére. Ez azonban, ha az amerikai és az európai gazdasági fellendülés kifullad, értelemszerűen nem tud kellő erejű lenni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!