Az euró a tegnapi 258,40 forint körüli záróáron nyitott, bár a piaci órák előtt felment 257,8-ra, sőt az éjjel 259 fölé is benézett. Később 256,8 forint volt a jegyzés alja, s délelőtt is ekörül tartózkodott. (Az éjszakai nagy kilengések magyarázata, hogy akkor a tengerentúlon viszonylag kis összegekkel is meg lehet mozdítani jelentősen a jegyzést.) Délután negyed öt tájban 256,80/257,00 volt az ár, a dollár a nap folyamán jellemzően 215,50-216,00 forint között mozgott. A kedélyek - a kereskedői várakozásoknak megfelelően - megnyugodni látszanak, a forgalom nem volt túl nagy, egy bizonyos szintig folyamatos volt a visszakorrigálás. A korrekciót mindazonáltal nem várják 256,50 forint alá, az euró e szint és 258 forint között mozoghat, a Hamilton szakértője rövid távra 260-as felső limitet prognosztizált. A trader hozzátette: a következő héten derül ki, hogy egyszeri pánikról volt-e csak szó, azaz nincs kizárva egy újabb gyengülési hullám. Kiemelte, hogy nem forintspecifikus okok miatt esett a hazai fizetőeszköz, hanem régiós eseményekről volt szó. A tegnapi megzuhanás mögött hírek szerint 257 forintig stop-loss üzletek voltak, majd londoni euróvételek jöttek. Pletykák terjengtek arról is, hogy van egy opciólejárat, ami miatt komoly érdekek lépnek fel a forint gyengülése mellett. Amennyiben valóban ez áll a háttérben, úgy pánikra nincs komoly ok, sima spekulációtól van szó. Kereskedők szerint csupán arról volt szó, hogy a forint behozta a lemaradását a régiós valuták egy hete lefutott gyengülésével szemben. A Hamilton üzletkötője hozzátette, hogy az esés alapvető oka, az amerikai hosszú lejáratú állampapírok jelentős hozamemelkedése még mindig fennnáll.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!