Minden eddiginél bőkezűbbek voltak magukkal a magyar tőzsdén forgó társaságok tulajdonosai az idei közgyűlési szezonban. A 48 tőzsdei cég közül kilenc veszteséggel zárta a tavalyi évet. A 39 nyereséges vállalat kisebbik fele, 19 társaság közgyűlése döntött osztalék fizetéséről. (Közülük az üzleti évét szeptember végén záró Egis már márciusban kifizette a 2003-as osztalékát.) Ezek együttes konszolidált adózott eredménye 2003-ban 323 milliárd forintra rúgott, amelyből 143 milliárdot (44,3 százalékot) kapnak meg közvetlenül a tulajdonosok. A kifizetési ráta korában rendre 20–25 százalék között mozgott. Tavaly például a 271 milliárd forintos összesített eredmény 23 százalékát, 62,2 milliárd forintot vihettek haza a tulajdonosok, amely akkor 17 százalékos emelkedést jelentett a 2001-es év utáni osztalékfizetéshez képest. A külföldre kerülő 121 milliárd forint osztalék a jelenlegi kurzuson 476 millió eurót ér. Ekkora összeg rövid időn belül történő átváltása (több, mint fele június 2-án, a Matáv osztalékfizetésének napján esedékes) kihathat a forint–euró árfolyamra is. Ugyanakkor megfigyelők azt valószínűsítik, hogy a legnagyobb fizetők – a Matáv mellett az áramszolgáltatók – már előre lefedezték a fizetésnapon euróban esedékes kötelezettségeiket. (A fizetés forintban történik, de a nagytulajdonosok minden bizonnyal a magyar érdekeltségeiken keresztül intézik a váltást is.) A magyar tőzsde 44 százalékos kifizetési rátája, illetve a tegnapi 4003 milliárdos kapitalizáció alapján számított 3,57 százalékos osztalékhozam (a kapitalizáció 99 százaléka az osztalékot fizető cégekre esik) nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó, és nyilván szerepet játszik az árfolyamok utóbbi két hónapban tapasztalt szárnyalásában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!