Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A nemesfém iránti érdeklődést nagyban fokozta a nemzetközi piaci bizonytalanság, az elmúlt napok csúcsai után pedig további drágulásra számít Nagy Attila, a Solar Capital értékesítési vezetője. A dél-európai szuverén válság miatt pedig különösen euróban és forintban lehet erőteljes a drágulás - hiszen a dollárhoz képest mindkét deviza gyengülő trendben van.

A magyar befektetőnek az arany vásárlásával két nagyobb kockázatot kell vállalnia: egyrészt a nemesfém jegyzésének változásai; másrészt a devizaárfolyamok ingadozása miatt. Ezért korábban előfordult, hogy a dollárcsúcsok és a forintban számolt árfolyam rekordjai nem voltak szinkronban; az utóbbi drágulással azonban a nem olyan gyenge magyar deviza mellett is csúcsot döntött az arany forintban számolt árfolyama.

A szakember szerint az utóbbi időben a magyar vevők egyre inkább euróért, dollárért szeretnének vásárolni, míg korábban elsősorban forintban akartak vásárolni. Ez Nagy Attila szerint arra utal, hogy a magyar ügyfelek is felismerték az árfolyamhatás fontosságát; ezért érdemesebb euróban gondolkodni, hiszen így legalább az euró/forint árfolyamhatásait ki lehet küszöbölni.

Egyértelműen jól járt, aki aranyba fektetett - véli a szakember, és a továbbiakban is, mind fundamentálisan, mind technikailag az árfolyam fölfelé mozgása valószínűsíthető. A kereslet folyamatos és hullámzásmentes, a vásárlások motivációja viszont valamelyest változott: míg korábban főleg a piaci félelmek miatt vásárolták, úgy az utóbbi időben egyre inkább a befektetési kultúra részévé válik. Sokan például a pangó ingatlanpiacról érkeznek az aranypiacra - teszi hozzá.

Korábban az ügyfelek némileg tartottak a rendszertől, de az elmúlt másfél évben egyre tudatosabban keresik a fizikai aranyat - mondta Nagy Attila. A nemesfém-alapú ETF-ekkel szemben a fizikai arany kézzelfogható, és 24 órán belül elvihető; a tőzsdén kereskedett alap viszont kisebb költségei miatt vonzó, mivel az eladási és visszavételi ár közötti különbség szerényebb. Nagy szerint ugyanakkor nem feltétlen ésszerű a visszavásárlási ár alapján dönteni, tekintettel arra, hogy a tömböket világszerte elfogadják.

A múlt hét elején jelentős változás történt az aranypiacon; míg az azt megelőző hetekben az arany jegyzése 1140 és 1160 dollár között oldalazott, azóta az árfolyam kitört fölfelé - mondta el Gregus Zsolt, a befektetési célú fizikai arany kereskedelmével foglalkozó aranypiac.hu vezető kereskedője. Egyértelműen a rosszabb szcenárió jött be az elmúlt két hétben: a görög válság hatására hatalmas euró-megtakarításokat vittek át aranyba, ami egy új, 1200-1230 dolláros új sáv létrejöttét eredményezi - fogalmaz a kereskedő.

Egy másik, a globális piacokat foglalkoztató ügy is befolyásolhatta volna a jegyzést: a Goldman Sachs-féle kötvénypiaci manipulációs gyanúban ugyanis a világ egyik legnagyobb aranyalapja is érintett. Amennyiben a társaság bírságot kap, akkor vélhetően mintegy 1100 tonna aranykészletének jókora részét el kellene adnia, ami lefelé mutató hatást gyakorolna az arany árára is - véli a kereskedő.

A kockázatvállalási hajlandóság csökkenésével az arany jegyzése a múlt hét kedden indult el látványosan fölfelé, azóta pedig 80-90 dollárral emelelkedett az unciánkénti jegyzés. Még 2009 őszén volt egy nagy föllendülés, amikor az árfolyam átlépte az 1000 dolláros szintet. A kereslet globálisan nagy, de az utóbbi 1,5-2 hónapban jelentősen bővült a visszavásárlás; míg korábban 100-ból 2 ügylet volt visszavásárlás, addig mostanában a tranzakciók hozzávetőleg 40 százaléka erre vonatkozik. A jelenség mögött Gregus Zsolt szerint a személyes anyagi tartalékok megcsappanása áll.

A válság minden korábbi elképzelést átírt, a jelek szerint a világ nem bízik az euróban, és ehhez újabb országok - Írország, Spanyolország, Portugália - is muníciót adhatnak - mondja Gregus Zsolt. A kereskedő ezért közép- és hosszabb távon is további emelkedésre számít.

Ami a kilátásokat illeti, az elemzések meglehetősen széles skálán mozognak, de a hozzáértők szerint érdemes rövid távon is gondolkodni, így ha átmenetileg lassul az emelkedés, illetve gyengül a jegyzés, érdemes belevenni a portfolióba. Az Unicreditnél például 1450 dolláros unciánkénti árat várnak 2010 végére, de több éves távlatban könnyebben nyomják meg a prognózist író tollat az elemzők: a kevéssismert Schroder privátbanki egysége például úgy fogalmaz, "az arany könnyedén elérheti a 2000 dollárt is öt év alatt".

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!