A részvénypiac heti forgalma 56,40 milliárd forint volt az előző heti 57,51 miliárd forint után. A vezető részvények gyengültek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, hogy a héten meredeken esett a BUX index, a kínai koronavírus terjedése miatti aggodalmak a nemzetközi befektetői hangulatra is rányomták a bélyegüket.

Az OTP romániai részlegének vezetője egy helyi üzleti napilapnak úgy nyilatkozott, a bankcsoport Romániában az idei év végére 3 százalékos piaci részesedést szeretne elérni, amit 2025-re 5 százalékra tornázna fel.  Az információk szerint 2018 végén az OTP 2,45 százalékos részesedést ért el a román bankpiacon, ezzel a kilencedik helyen állt a helyi bankszektorban. A 2019-ben elindított öt éves terv keretében az OTP 209 millió eurót kíván befektetni Romániában a piaci részesedésének megduplázása érdekében. A program során további 300 fővel emelné a munkavállalóinak a számát, és a fiókhálózat bővítésére is nagyobb hangsúly kerülne.

A héten két céláremelés is érkezett az OTP részvényeire, hétfőn a Goldman Sachs emelte 15 300 forintról 17 500 forintra a 12 hónapos célárfolyamot, továbbra is vételi ajánlás mellett. Kedden pedig a HSBC 16 800 forintra módosította a célárfolyamot a korábbi 16 200 forintról, és továbbra is vételre ajánlja a bankot - írta az Equilor.

Az elemzői céláremelések mellett hétfőn az S&P javított az OTP hitelbesorolásán. A hitelminősítő korábban BBB- besorolást adott a bank rövid- és hosszú lejáratú hiteleinek, ezt hétfőn BBB-re változtatta, stabil kilátás mellett. A hitelminősítő szerint az OTP lehet a magyar bankrendszerben lezajlott fejlődések legnagyobb nyertese.

A Mol Lengyelországban terjeszkedne, a hazai olajtársaság is ajánlatot tehet a PKN és a Lotos lengyel benzinkútjaira, amelyek értékesítésére a két társaság egyesülése után kerülhet sor. A hálózat mintegy 700-800 benzinkutat foglal magába, ezek ára egységenként átlagosan 1,5-2 millió dollár lehet. A Mol fogyasztói szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese kedden a lengyel Parkietnek adott interjújában megerősítette, hogy a vállalat érdeklődik a lengyel kiskereskedelmi piac iránt. Ratatics Péter azt is elmondta, hogy Lengyelország mellett Ausztriában is saját márka kiépítésén gondolkodnak, és idén 200 millió dollárt szánnak a fogyasztói szolgáltatások üzletág fejlesztésére, mely az elmúlt negyedévek során rendre kétszámjegyű növekedést tudott felmutatni.

A héten a Richter részvényeire is céláremelések érkeztek, a Raiffeisen Centrobank 5700 forintról 7000 forintra emelte a gyógyszergyártó részvényére vonatkozó 12 havi célárfolyamát, tartás ajánlás mellett, míg a J.P. Morgan 6900 forintról 7900 forintra, felülsúlyozás ajánlás mellett - olvasható az Equilor heti összefoglalójában.

A vezető részvények közül a Mol árfolyama csökkent legnagyobb mértékben, 4,80 százalékkal, pénteki záró ára 2580 forint volt, heti forgalma meghaladta a 10,85 milliárd forintot.

Az OTP árfolyama 4,21 százalékkal esett a héten, pénteken 14 120 forinton fejezte be a kereskedést a banki papír, heti forgalma pedig több mint 31,11 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom 0,22 százalékkal gyengült a héten, pénteken 454 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 915,3 millió forintot.

A Richter ára 0,61 százalékkal mérséklődött a héten, pénteki záróára 6540 forint lett, heti forgalma meghaladta a 10,99 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3613,34 ponton zárt pénteken, az előző hetihez képest 117,77 ponttal, 3,16 százalékkal alacsonyabban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!