A pénzügyi szektor, amelytől gyengébb eredményeket vártak, kicsit jobban teljesít a vártnál - mondta Kéri Lajos. Szerdán például a Goldman Sachs befektetési bank publikálta adatait, a vártnál jobb eredményeket hozva. Európában pedig azt látni, hogy a német cégek előrehozzák gyorsjelentésüket. A vakcinával kapcsolatos pozitív híreknek köszönhetően elkezdték az utazáshoz kapcsolódó cégek részvényeit vásárolni a befektetők, a Deutsche Lufthansa például szépen emelkedik, és az energetikai cégek - így az osztrák OMV - is próbálkoznak az emelkedéssel.

A magyar tőzsdére azonban nem tudott átragadni a pozitív hangulat, érdektelen kereskedés folyt, a forgalom továbbra is alatta marad az átlagosnak - tette hozzá a szakértő. A Richter, amely kedden "fordult" egyet a nagy esés után, szerdán is 6500 forint fölött tudott maradni.

A forint piacán enyhén hatott a jó nemzetközi hangulat, a forint/euró árfolyam megközelítette a 353 forintot, és a forint/dollár árfolyam is volt 309 forint alatt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 280,16 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 35 371,88 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama erősödött az előző napi záráshoz képest.

A Mol 14 forinttal, 0,78 százalékkal 1810 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,37 százalékkal 10 850 forintra nőtt, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,32 százalékkal 385 forintra emelkedett, forgalma 234,4 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 50 forinttal, 0,77 százalékkal 6510 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3423,08 ponton zárt szerdán, ez 89,60 pontos, 2,69 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Erősödés a főbb európai piacokon

Másfél százalékot meghaladó pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán - írta az MTI.

A londoni FTSE-100 mutató 1,81 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 1,84 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 2,03 százalékkal erősödött keddi záróértékéhez képest.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,71 százalékos emelkedéssel zárta a kereskedést.

Az európai tőzsdezáráskor, 17 óra 30 perckor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,85 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,79 százalék, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,28 százalék pluszban állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 51 centtel (1,19 százalékkal) 43,41 dollárra emelkedett. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta 45 centtel (1,12 százalékkal) 40,74 dollárra drágult.

Az arany ára unciánként 0,07 százalékkal (1,35 dollárral) 1812,05 dollárra csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!