A londoni tőzsde FTSE100 indexe 0,27 százalékkal, a frankfurti DAX-30 indexe 1,62 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutatója pedig 1,64 százalékkal erősödött csütörtöki záróértékéhez képest.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,83 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.

„A Budapesti Értéktőzsde pénteken is az extraprofit-különadóval kapcsolatos bejelentések utóhatásait szenvedte meg. Ez főként az OTP árfolyamán látszik, több mint 5 százalékot esett a bankrészvény” – értékelte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek, hogy a BUX 589,63 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 38 644,57 ponton zárt pénteken. Ez rég nem látott mélységben lévő záróérték.

Az európai tőzsdezáráskor, 17.30-kor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,96 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 1,64 százalékos, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 2,40 százalékos erősödést jelzett.

Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 34 cent (0,30 százalék) emelkedéssel, 114,51 dolláron állt.

Az arany ára unciánként 0,24 százalékkal (4,14 dollárral) 1851,74 dollárra nőtt.

Az európai gázár, az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, júniusi határidőre 87,2 eurón zárt, 1,4 százalékkal magasabban az előző napi záróértékénél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!