A szerdai kereskedés végén 17 931 ponton állt a BUX index, ez 0,9 százalékkal maradt el a keddi záróértéktől. A napi mélyponthoz képest majdnem 200 ponttal sikerült visszakapaszkodnia a mutatónak, mely reggel néhány percig pluszban is volt. A forgalom kimondottan magas volt, de ez csak az OTP 9,2 milliárd forintnyi üzletkötésének volt köszönhető, a többi papír nem tudott egymilliárd forint fölé kapaszkodni.

A vezető részvények mindegyike gyengüléssel fejezte be a napot, különösen fájdalmas volt a Mol és az OTP két százalék feletti bukása. Az olajcég részvényei 16 750 forintig estek vissza, ami 1,9 százalékkal maradt el a keddi árfolyamtól, míg az OTP 4175 forintos szintje 2,4 százalékos mínusznak felelt meg. Eközben a Magyar Telekom egyértelmű nyertese volt a szerdai kereskedésnek, hiszen 420 forintos ára stagnálást jelentett.

A gyógyszergyártók meglepően jól viselték a viharos nemzetközi hangulatot, hiszen a Richter 1,5 százalékos drágulás után 34 400 forintot ért, míg az Egis 18 600 forintos ára 2,2 százalékkal haladta meg a keddit.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!