A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a BUX-ot több mint 3 százalékos gyengülésével a Mol húzta le. A társaság árfolyamának esése az olajárak jelentős csökkenésével magyarázható.

Az elemző szerint, a befektetők a koronavírus-fertőzés terjedésének felgyorsulásától tartva tőkét vontak ki a régióból, így az egész térség alulteljesítő volt.

A Mol 65 forinttal, 3,89 százalékkal 1605 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,41 százalékkal 9830 forintra esett, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,28 százalékkal 361 forintra gyengült, forgalma 97,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,65 százalékkal 6570 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3331,70 ponton zárt hétfőn, ez 56,66 pontos, 1,67 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!