Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 474,01 pontos, 1,09 százalékos emelkedéssel, 43 864,82 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest - összesített a BÉT.

Egész nap optimisták voltak a piacok. A magyar is, bár az európai indexek még nagyobbat nőttek, a DAX például 211 pontos, 1,6 százalékos pluszban van - mondta Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője. Nem vállalati hírek vezérelte emelkedésről van szó, minden szegmens nőtt. Egyszerűen úgy érzi a piac, a gazdaságban nem lesz akkora visszaesés a kínai koronavírus miatt - mondta az üzletkötő.

A magyar piacon a Mol jelentős forgalom mellett 1,87 százalékkal erősödött. Az olajtársaság esetében pozitív hír volt, hogy a finomítói marzs a decemberi 2,9 dollárról 4,8 dollárra emelkedett. A Magyar Telekommal kapcsolatban a bróker megjegyezte, hogy - közeledve az osztalékfizetéshez - meglepőnek tartja a távközlési papír árfolyamának stagnálását. Huszonhét forint osztalék biztosan idén is lesz, ami 450 forintos árfolyammal számolva 6 százalék.

A forint piacán kedden folytatódott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői devizaswap-tendere után kialakult trend, délután öt óra előtt 336,40 forinton jegyezték a forintot az euróval szemben. Nap elején az árfolyam volt jóval feljebb is. A vezető üzletkötő szerint látni, hogy az árfolyam lefordult a kritikusabb 338 forintos szintről.

A Mol 48 forinttal, 1,87 százalékkal 2618 forintra erősödött, 5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,18 százalékkal 14 570 forintra nőtt, forgalmuk 9,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott,452 forintot ért, forgalma 211 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 45 forinttal, 0,69 százalékkal 6590 forintra emelkedett, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3644,54 ponton zárt kedden, ez 5,85 pontos, 0,16 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Jelentős, másfél százalékot meghaladó emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden - írta az MTI.

Szerte a világban jelentősen javult a befektetők hangulata, kevésbé aggódnak a Kínában terjedő tüdőgyulladás-járvány esetleges gazdasági hatásai miatt annak nyomán, hogy a kínai jegybank fordított repóügyletek révén 1700 milliárd jüan (242,74 milliárd dollár) likviditást pumpált a pénzügyi rendszerbe az üzemleállások és közlekedési korlátozások által okozott károk enyhítése érdekében.

A londoni FTSE-100 mutató 1,55 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,81 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,76 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Milánóban 1,64 százalékkal, Madridban pedig 1,68 százalékkal emelkedett az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,63 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,67 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,94 százalékkal nőtt.

Európában a nap nyertese az orvosi felszereléseket és gépeket gyártó Ambu dán vállalat volt, amelynek árfolyama több mint 24 százalékkal ugrott meg a bevételeinek kétszámjegyű növekedéséről tanúskodó gyorsjelentésnek köszönhetően. A vesztes pedig a Micro Focus brit információtechnológiai vállalat volt, amelynek árfolyama 22 százalékkal zuhant annak nyomán, hogy az előzetes adatok szerint 34,1 millió dolláros adózás előtti veszteséggel zárta a 2019-es üzleti évet.

Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,76 százalékos, az S&P 500-as index 2,41 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,94 százalékos pluszban állt. Jelentősen emelkedett a nagy tőkeértékű technológiai vállalatok árfolyama, így az Apple 3,37 százalékkal, az Amazon 1,47 százalékkal, a Facebook 2,06 százalékkal, a Netflix pedig 2,42 százalékkal drágult. Egyedül a Google anyavállalata, az Alphabet árfolyama csökkent, 3,5 százalékkal a csalódást okozó negyedik negyedéves gyorsjelentés hatására.

A nap nyertese az elektromos autókat gyártó Tesla, amely kiugró forgalom mellett 15 százalékos pluszban, 897,32 dolláron forgott, de eddigi napi maximumán 940 dolláron is állt. Hétfőn 20 százalékkal emelkedett a Tesla árfolyama, a cég piaci tőkeértéke elérte a 140 milliárd dollárt, ami meghaladja a Volkswagen és a BMW együttesen 137 milliárd dolláros piaci tőkeértékét. Ez annak köszönhető, hogy a tőzsdei befektetők körében erősödik a meggyőződés, miszerint a Tesla képes lesz nagy tömegben elektromos autókat előállítani, valamint általában is nyereségessé válhat az elektromos autók gyártása, az akkumulátorokkal és az alkatrész-beszállítókkal együtt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,20 százalékos pluszban, 54,86 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 1,02 százalékos nyereségben, 50,42 dolláron forgott kedd este, közép-európai idő szerint fél hat körül.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 1,70 százalékkal, 1556,35 dollárra süllyedt.

Egy euróért 1,1035 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,20 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!