Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A 11 hónapja nem látott mélyrepülés a feltörekvő országok részvénypiacain optimistává tették a Goldman Sachs, a Credit Suisse és a Morgan Stanley startégáit - írja a Bloomberg. Jonathan Gradnar, a Morgan Stanley szakértője szerint az MSCI Emerging Market Index 34 százalékot emelkedhet idén, az ezen piacokon jegyzett vállalatok összesített profitja 40 százalékkal javulhat 2010-ben. Sakhti Siva, a Credit Suisse elemzője szerint a 22 ország részvényeit tömörítő index csökkenése 5,3 százalékban korlátozódhat.

Thomas Deng, a Goldman Sachs-től pedig arra buzdítja ügyfeleit, hogy vásároljanak kínai részvényeket, a CSI 300-as indextől 36 százalékos emelkedést vár a következő 10 hónapban. A stratégák szerint a feltörkevő piacok jelenlegi viselkedése rendkívül hasonlít ahhoz, mint amit 2004 májusában mutattak, amikor is az MSCI index 11 százalékos korrekció után 26 százalékkal emelkedett az év végéig. A befektetők akkor is a kínai hitelezési szigorítások és az Indiától Brazíliáig terjedő kamatemelési hullám várható hatásai miatt vontak ki jelentős összegeket a feltörkevő piaci alapokból. A feltörekvő világ megerősödve kerül ki a jelenlegi helyzetből - mondta a hírügynökségnek Julian Mayo, a Charlemagne Capital befektetési igazgatója, aki mintegy 3 milliárd dollárnyi vagyont kezel. Szerinte a mostani visszaesés csak egy göröngy a felfelé vezető úton.

Megy ki a pénz

A múlt hét végéig két hét alatt összesen 1,6 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a feltörekvő piacokon befektető részvényalapokból az EPFR Global adatai szerint, 2004 harmadik és negyedik hetében összesen 1,4 milliárd dollár távozott ezekből az alapokból. A kínai döntéshozók annak idején szerepet játszottak az eladási hullám fokozásában, amikor is megemelték a kínia bankok tartlékrátáit és felhívták a hitelezők figyelmét a túlfűtöttnek tekintet iparágak szereplőinek finanszírozásában rejlő veszélyekre.

Persze vannak óvatosságra intő hangok is

Michael Aronstein, az Oscar Gruss & Son stratégája szerint a feltörekvő országok vállalatainak résztvényei jelenleg az egyik legkockázatosabb befektetést jelentik, a befektetők ugyanis irracionálisan magas szintre hajtották fel az árfolyamokat a fellendüléssal kapcsolatos túlzóan optimista várakozásaik miatt. Aronsteinnek meglehetősen jók a találatai a piaccal kapcsoltban, 2008 nyarán ugyanúgy megjósolta az árupiaci összeomlást, mint ahogy 2009 márciusában a bekövetkező hatalmas áremelkedést is. Szerinte meglepő, milyen mennyiségű pénz áramlott ezekre a piacokra tavaly, de ez csak annyit jelent, hogy hatalmas a kitettsége ezeken a piacokon úgy az egyéni, mint az intézményi befektetőknek is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!