A nap első felében szerény, 0,3-0,4 százalékos mínuszban ingadozott a tőzsde hivatalos indexe, majd kora délután az amerikai GDP-adat közzététele nyomán hirtelen erősebben kezdett esni.

A 21 000 pontos határ épphogy meg tudta állítani a süllyedést, efelett alig pár ponttal jött ugyanis a fordulat háromnegyed négykor, ahonnét azután szinte folyamatosan felfelé ment a mutató. A zárás előtt alig több mint tíz perccel még gyorsult is az iram, a BUX átlépte az előző napi zárószintet, és végül meredek hajrával 1,4 százalékos pluszban zárt.

A vezető papírok közül az OTP volt a leggyengébb, a nap ején még megközelítette valamelyest az előző napi szintet, de mélypontján már több mint három százalékos mínuszban is járt. A nap második felében is csak mérsékelten részesült a fellendülésből, végül a nap végi hajrában mégis feltámadt, és nulla eséssel a csütörtöki zárószinten, 5450 forinton fejezte be a pénteket is.

A Mol, bár a nap nagy részében húszezer alatt forgott, nem ment olyan mélyre, és a nap végi fellendülés pluszba húzta fel. Végül 2,3 százalékkal 20 200 forintra emelkedett. A Magyar Telekom sokáig alulról kerülgette a csütörtöki árát, végül a nap végén 1,1 százalékkal 543 forintra lőtt ki. A Richter teljesített a legjobban, csak a nap elején vol rövid ideig a piros tartományban, majd nap közben 3,5 százalékot emelkedve 3,3 százalékos pluszban, 37 500 forinton zárt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!