A forgalom ezúttal is csaknem az éves átlag dupláját tette ki, meghaladva a 29 milliárd forintot.

A vezető részvények közül a leghektikusabb mozgást ismét az OTP produkálta, a bankpapír kora délután még 3851 forinton is megfordult, ám zárásra a 250 forint közelébe gyengülő frank mellett végül 6,84 százalékos pluszban 4200 forinton végzett.

A többi blue chip már nem teljesített ilyen kiemelkedően, a Mol miután leszúrt 15 105 forintig ugyan 2,5 százalékkal 16 160 forintra javított, ám a Telekomnak nem sikerült csatlakozni a hegymenethez, 1,4 százalékkal 484 forintra esett. A Richter beragadt előző, 33 000 forintos záróértékén.

Szektortársa, a tízszázalékos esése miatt délután automatikusan felfüggesztett Egis végül valamelyest visszakapaszkodva 7,7 százalékot gyengült, ami 15 500 forintos záróárat jelentett.

Szintén a vesztesek közé iratkozhatott a CIG Pannónia, részvényei 3,2 százalékkal 697 forintra gyengült. Az utóbbi időben folyamatos eladói nyomás alatt lévő E-Starnak viszont sikerült kissé korrigálnia, 5,1 százalékkal 8200 forintra javított.

Az FHB-nak viszont nem sikerült a látványos felpattanás a nap végére, 604 forintos napi mélypontjáról 640 forintig kapaszkodott vissza, ami 1,6 százalékos felértékelődést jelentett. Szintén visszafogott, 1,2 százalékos pluszban 573 forintont végzett a Rába.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!