Bogsch Erik a harmadik negyedéves gyorsjelentés megjelenésének alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta: a cég árbevételarányos üzemi eredménye a harmadik negyedév végén a készletátértékelés hatásait kiszűrve 22,8 százalék volt, szemben az idei tervekben szereplő 20 százalékkal. (A készletátértékelés az éves adózott eredményben várhatóan 5 milliárd forintot képvisel majd.) A jövővel kapcsolatos tervekről a vezérigazgató elmondta, 2004-ben a FÁK-országokban dollár alapon számolva a forgalom 10-15 százalékos növekedésre számítanak, Közép-Európából pedig euró alapon számolva 10 százalékkal magasabb bevételt várnak. A gyógyszerkassza befagyasztása miatt Magyarországon várhatóan nem sikerül számottevően növelni az eladásokat, az USA-ban pedig a magas bázis miatt lesz nehéz a forgalom további növelése. (A múltban az Oroszországtól rendkívül módon függő Richternek immár az USA a legfőbb piaca, az első háromnegyed évben a tengerentúlra 62 millió dollár értékben, az orosz piacra 60,4 millió dollár értékben exportált gyógyszercég.) Soha nem látott nagyságú 40 milliárd forintos készpénzvagyonnal rendelkezik a Richter - derül ki a gyorsjelentésből. Az összegnek azonban meg van a helye, az idénre tervezett 20 milliárd forintos magyarországi beruházásból ugyanis 9 milliárd forint elköltéáűse még hátravan és a lengyel Polfa modernizálására is 5-6 millió dollárt kell még az idén elkölteni. A tervek szerint ráadásul az idén megveszik a lengyel államtól a Polfa maradék 49 százalékát, ami mintegy 30 millió dolláros kiadással jár majd, de 2004-ben már a cég 100 százalékát konszolidálhatja majd a Richter. A Richter Gedeon Rt. teljesítménye 2003 I–III. negyedévében hasonlóan kedvezően alakult, mint 2002–ben - áll a társaság ma megjelent gyorsjelentésében. Az adózott eredmény rekordszintre emelkedett a harmadik negyedévben. Az árbevétel 85,874 milliárd forint (379,8 millió dollár) volt, ami 18,7 százalékos (dollárban mérve 37,9 százalékos) növekedést jelent az előző év ugyanezen időszakához képest. A jó eredmény mindenekelőtt az USA–ban történt nőgyógyászati termékértékesítésnek, az EU–ba irányuló generikus szállításoknak és a kiemelkedő magyarországi forgalombővülésnek volt köszönhető - írja a Richter-jelentés. A társaság növekedési stratégiájának egyik legfontosabb eleme nőgyógyászati termékpalettájának bővítése. E készítmények forgalma az összárbevétel emelkedésénél is gyorsabban nőtt: dollárban kifejezve kiemelkedő mértékben, 52 százalékkal volt magasabb 2003 első kilenc hónapjában a bázisidőszakhoz képest, és egyúttal a társaság eladásainak 30 százalékát jelentette. Az export 2003 I–III. negyedévében 267,6 millió dollár volt, ami számottevő, 73,2 millió dollárnyi, azaz 37,7 százalékos emelkedést mutat 2002 első kilenc hónapjához képest. A növekedés legfontosabb tényezője, hogy az EU–, USA– és egyéb piacok forgalma 48,2 százalékkal emelkedett és rendkívül magas szintet ért el. Az exportárbevételnek csaknem a felét e régióban realizáltuk a szteroid alapanyagok USA–ba történő, folyamatosan emelkedő értékesítésének köszönhetően. A közép–kelet–európai országokba irányuló (euróban számlázott és dollárra átszámított) eladások szintén jelentős mértékben, 31,8 százalékkal növekedtek, miközben a FÁK tagköztársaságainak forgalma 28,3 százalékos bővüléssel járult hozzá a társaság jó teljesítményéhez. A hazai piacon a vizsgált időszakban 19,0 százalékos emelkedéssel 25,358 milliárd forint árbevételt ért el a Richter, dollárban kifejezve 112,2 milliót, ami 38,3 százalékkal magasabb, mint a bázisidőszakban. A kormány és a gyógyszergyártók között történt átfogó tárgyalásokat követően a Richter Gedeon Rt. szerződést írt alá az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP), ami 2003 második félévében ideiglenes megoldást jelent a támogatási szabályozásokra vonatkozóan. A nagykereskedők a 2003. szeptember 1–jére és 2003. október 1–jére bejelentett áremelésekre készülve feltöltötték raktárkészleteiket, ami kedvezően befolyásolta a vizsgált időszak értékesítési eredményét. Az üzleti eredmény 2003 I–III. negyedévében 23,885 milliárd forint (105,6 millió dollár) volt, ami 6,762 milliárd forintos (39,5 százalék) növekedést jelent az előző évi értékkel összehasonlítva. Dollárban számítva 40,4 millió (62,0 százalék) a növekedés. Az üzleti eredményhányad 2003 első kilenc hónapjában 27,8 százalék volt, szemben a bázisidőszak 23,7 százalékával. A társaság számviteli politikájában a készletértékelésre vonatkozó változások következtében az üzleti eredmény 4,275 milliárd forinttal emelkedett. A kiigazítás nélkül számított üzleti eredményhányad 22,8 százalék volt az I–III. negyedévben, valamivel kevesebb, mint a bázisidőszakban. Az adózott eredmény 2003 I–III. negyedévében 24, 543 milliárd (108,5 millió dollár) volt, ez 23,3 százalékos (dollárban számítva 43,1 százalékos) emelkedést jelent éves összehasonlításban. Egyedül a hamadik negyedévben a profit 48 százalékkal a rekordszintet jelentő 9,45 milliárd forintra ugrott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!