Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest, az OTP új történelmi csúcson fejezte be a kereskedést.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, az amerikai piacok a hálaadás napi ünnep miatt zárva tartanak, ezért alacsony volt a forgalom a magyar tőzsdén. A vezető részvényeknél nem volt nagy mozgás, csak a Richter árfolyama emelkedett erőteljesebben, így a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a gyógyszerpapír járult hozzá leginkább a magyar tőzsdeindex emelkedéséhez.

A szakértő kiemelte, hogy az elmúlt időszakban sokat eső Opus Global részvényeinél nagy fordulat történt, az árfolyam csaknem 15 százalékkal erősödött. Túladottá vált a papír és ez a jelek szerint meghozta a vevőket - tette hozzá.

A Mol 8 forinttal, 0,27 százalékkal 2922 forintra gyengült, 679,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,14 százalékkal 14 330 forintra erősödött, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 439 forintot ért záráskor, forgalma 81,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,95 százalékkal 5865 forintra nőtt, a részvények forgalma 848,9 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3999,55 ponton zárt csütörtökön, ez 109,78 pontos, 2,82 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!