A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Kéri Lajos, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek azt mondta, kedvezően befolyásolta a nemzetközi hangulatot, hogy az amerikai és a kínai fél között viszonylag pozitív hangvételű telefonbeszélgetés zajlott le az éjszakai órákban, ez az előző napok feszültsége után picit megnyugtatóan hatott a piacokra. Az Egyesült Államokból érkező munkaerőpiaci adatok a munkanélküliség drasztikus emelkedését mutatják, de kicsit jobbak lettek a vártnál, ezért nem tudták elrontani a nemzetközi hangulatot.

A vezető üzletkötő a magyar piac kapcsán kiemelte, hogy pénteken két blue chip is publikálta gyorsjelentését. A Richter jelentése jobb lett a vártnál, szépen reagált is rá az árfolyam, megközelítve a 7 ezer forintot. Az OTP a várttól elmaradó, de nem rossz gyorsjelentést közölt, amire az árfolyam nem is nagyon tudott reagálni - mondta.

A forint folytatta négy napja tartó oldalazását, lényegében kétforintos sávban mozog, 351 és 349 forint között. Úgy vélte, amelyik sávirányba kilép, jövő héten valószínűleg abba az irányba várható egy nagyobb elmozdulás.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint pénteken telefonon egyeztettek a kínai és amerikai kereskedelmi főtárgyalók. Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főtárgyalóval, valamint Steven Mnuchin pénzügyminiszterrel pekingi idő szerint péntek reggel abban állapodott meg, hogy a két fél kedvező légkört teremt az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó megállapodás első szakaszában foglaltak megvalósításához, továbbá megegyeztek abban, hogy fenntartják a párbeszédet, és folytatják az egyeztetéseket.

A washingtoni munkaügyi minisztérium pénteken azt közölte, hogy a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma 20 millió 500 ezerrel esett vissza áprilisban. Elemzők nagyobb, 22 milliós zuhanásra számítottak a márciusban mért 870 ezres csökkenés után. A munkanélküliségi ráta áprilisban 14,7 százalékra ugrott a márciusi 4,4 százalékról. Szakértők várakozásának az átlagában magasabb, 16 százalékos ráta szerepelt áprilisra.

Itt a jelentési szezon

A Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége jóval az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt idén az első negyedévben, a gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 29,1 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 34,6 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakához képest, árbevétele pedig 16,3 százalékos emelkedéssel 141,4 milliárd forint lett. Idén euróban 3 százalékos csoportszintű árbevétel-növekedésre számít a társaság, ha az árfolyamok nem változnak jelentősen.

Az OTP-csoport a vártnál rosszabb eredménnyel zárta az első negyedévet, 4 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el, szemben az előző negyedév 103 milliárd forintos, és az egy évvel korábbi 73 milliárd forintos negyedéves nyereségével. A jelentős eredményromlást a koronavírus-járvány gazdasági hatása, a kockázati költségek jelentős emelkedése okozta. A bank korrigált konszolidált adózott eredménye mintegy 32 milliárd forint volt, 70 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, és 65 százalékkal kisebb az egy évvel ezelőttinél. Az OTP vezetése a járvány gazdasági hatásai miatt visszavonta éves eredményprognózisát, és a helyzet kiszámíthatatlanságára hivatkozva újat nem határozott meg.

A Mol 4 forinttal, 0,20 százalékkal 2042 forintra gyengült, 1,2 milliárd forintos forgalomban pénteken.

Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,59 százalékkal 9250 forintra esett, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,26 százalékkal 391 forintra erősödött, forgalma 77,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,68 százalékkal 6905 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3288,23 ponton zárt pénteken, ez 2,40 pontos, 0,07 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!