Az S&P Dow Jones tegnapi bejelentése szerint mégiscsak egy csapásra kerülnek be a világ legfontosabb indexének, az S&P 500-as részvényindex kosarába az elektromos autókat gyártó Tesla részvényei. Az indexszolgáltató  két hete döntött arról, hogy több negyedév késlekedést követően mégiscsak beveszi a részvényeket az indexbe, a jelek szerint a döntéshozatal során már nem nagyon tudtak ellenállni az iparági nyomásnak, hiszen elég felemás helyzetet teremtett az, hogy a piaci kapitalizáció alapján az egyik legértékesebb amerikai cég nem szerepelt az elvileg az 500 legnagyobb amerikai vállalatot tömörítő mutatóban.

A Tesla részvényei ugyan már a második negyedévet követően teljesítették az indexbe való bekerüléshez szükséges folyamatos profittermelés kritériumát, azonban az indexbizottság akkor úgy ítélte meg, hogy nem fenntartható módon. A cég ugyanis annak köszönhetően volt képes pozitív eredményt felmutatni, hogy az elektromos autói gyártása során megszerzett szennyezési kvótákat értékesítette a többi autógyártó számára.

Ez a profit azonban az indexbizottság szerint nem a fenntartható üzleti modell kategóriájába esett, azonban a harmadik negyedéves eredmények állítólag azt sugallták, hogy mostanra már a cég alaptevékenysége is hosszabb távon nyereséges lehet - írta korábban a Financial Times.

Százmilliárd dolláros extra keresletet generálhat

A lap becslése szerint mintegy 11,2 billió dollárra tehető annak a vagyonnak az értéke, amely különböző befektetési konstrukciókban az S&P 500-as index teljesítményét követi. Így ha egy részvény bekerül az indexbe, az ezt követő portfóliók is automatikus vásárlásokkal reagálnak erre. Azonban a Tesla piaci értéke akkora, hogy az indexbe való bekerülés önmagában hatalmas, az első becslések szerint mintegy 100 milliárd dolláros extra keresletet generálhat a részvények iránt.

Jól látszik, hogy a kereskedők tisztában vannak ezzel, hiszen az elmúlt két hétben, az indexbe való bekerülés bejelentése óta 40 százalékkal drágultak az autógyártó részvényei. A korábbi 400 dollárról 560 fölé ugrott árfolyamuk, de volt, hogy 600 dollár felett is gazdát cseréltek. Az indexszolgáltató két héttel ezelőtt egyébként azt is bejelentette, hogy konzultálnak piaci szereplőkkel arról, mi lenne a jobb megoldás, a Teslát egy csapásra, vagy két kisebb lépésben bevenni az indexbe.

December 21-től

A mostani döntéssel tehát a Tesla részvények december 21-től szerepelnek majd az indexben, ekkor esedékes a szokásos negyedéves indexátsúlyozás. Howard Silverblatt, az S&P DJI indexelemzője úgy vélte a Tesla jelenlegi 432 milliárd dolláros piaci kapitalizációja mellett 72,7 milliárd dollár plusz forgalmat fog generálni a bejkerülés az indexbe. Ehhez jön majd még az átsúlyozás által generált további forgalom. Az elmúlt 20 indexátsúlyozási napon az átlagos részvényforgalom 27,1 milliárd dolláros forgalma eltörpül ehhez képest - hívta fel a figyelmet az elemző.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!