Az erősödést nagyrészt a pénzintézetekkel kapcsolatos jó hírek táplálják. A Royal Bank of Scotland ugyan minden eddiginél nagyobb veszteséget jelentett, ám az eredmény így is jobb lett a vártnál. Jó hír még, hogy a brit bank eszközeit mintegy 462 milliárd dollár értékben biztosítja a társaságot irányító állam, egy új garanciaprogram keretén belül. Az RBS árfolyama valósággal kilőtt, a részvény 20 százalék fölött erősödött a nyitás után nem sokkal. A Lloyds, amely januárban átvette a HBOS irányítását, valamint a Barclays is részt vehet ebben a bizonyos garanciaprogramban, és erre az értesülésre mindkét bank papírja emelkedett.

Ugyancsak a bankszektorral kapcsolatos, a piac által kedvezőnek értékelt fejlemény, hogy a svájci UBS vezérigazgatói székébe ültette a Credit Suisse korábbi vezetőjét, Oswald Grübelt, a hitelesség és bizalom helyreállítása érdekében. Az UBS részvényeinek árfolyama ugyancsak masszív emelkedést mutatott a nyitás után.

Ugyan nem érkeztek jó hírek az Allianz háza tájáról, ám Európa legnagyobb biztosítójának árfolyama szintén emelkedik. Sőt, a negyedik negyedéves eredmények alulmúlták az elemzői várakozásokat, a társaság pedig 36 százalékos osztalékcsökkentést tervez.

További lökést adhatott a börzéknek, hogy a spekulatív befektetési alapkezelő, milliárdos John Paulson szerint az idei év legjobb befektetéseit a nagy árfolyamesést elszenvedő eszközök jelentik, a kockázatok továbbra is magas szintje mellett.

Az amerikai központi bank, a Fed elnökének szerdai szavai is ott csenghetnek még a brókerek fülében, aki hangsúlyozta, hogy az USA nem tervez államosítani egyetlen bankot sem. Igaz, azt is elismerte ugyanakkor, hogy kisebbségi tulajdonrészt több pénzintézetben szerezhet az állam.

A londoni FTSE 2,1, a frankfurti DAX 1,5, a párizsi CAC 40 pedig 1,4 százalékkal emelkedik csütörtökön délelőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!