A hétfői nap kisebb korrekcióval indult európa tőzsdéin, ugyanakkor a pénzügyi részvények szárnyalását a Barclays Bank vártnál jobb eredménye segítette, illetve az energiarészvények drágulását a nyersolaj piaci árának mintegy 3 százalékos növekedése alapozta meg. A Barclays Bank árfolyama 10,9 százalékkal ugrott fel a jó eredmény hatásásra a londoni tőzsdén. A londoni FTSE-100 zárásra elért 4307,61 pontja, jórészt ennek volt köszönhető, ami 0,37 százalékkal volt a pénteki zárás felett. A pénzügyi papírok közül inkább a biztosítók erősödtek nagyobb, 5 százalékot is meghaladó, mértékben. Az olajipari részvények ennél szerényebb mértékben drágultak. Frankfurtban a DAX-30 0,48 százalékkal emelkedve zárt 4666,82 ponton. Itt a Commerzbank részvénye tudott 8,53 százalékot emelkedni, míg a Deutsche Bank árfolyama 6,18 százalékkal lett magasabb a péntkei záró árnál. Párizsban a CAC-40 mutató 0,39 százalékkal emelkedett, ugyancsak főleg pénzügy részvényeknek betudhatóan.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!