A jelenlegi, 1900 forint körüli tőzsdei árfolyamnál többet érhetnek a Budapesti Ingatlan Nyrt. (BIF) részvényei az MKB Bank nemrég, a BÉT honlapján közzétett elemzése szerint. A bank elemzőinek kalkulációja szerint a hamarosan szabályozott ingatlanbefektetési társaságként funkcionáló társaság részvényeinek 12 hónapos célárfolyama 2207 forint. A hasonló szektorbeli cégek árazásából adódó célárfolyamhoz képest a mostani árfolyam ugyan diszkontot jelent, azonban ez indokolt lehet a papírok alacsony likviditása miatt.

A bank elemzői úgy számolnak, hogy a cég árbevétele a tavalyi 3,8 milliárd forint után idén meghaladhatja a 4,878 milliárd forintot, jövőre 62,55 milliárd forint lehet, 2020-ban pedig már 7,5 milliárd forint fölé nőhet. Az elemzés megjegyzi, hogy ugyan a társaság nem növelte az elmúlt években jelentősen bérleti díjakból származó bevételeit, ugyanakkor a Harsánylejtő projektben eladott telkek részesdése az árbevételen belül jelentősen emelkedett. Úgy látják, hogy ugyanez a bevételi forrás a jövőben nagyon volatilis lehet, azonban jelentős összeget fog képviselni a következő években is.

Ahhoz, hogy a társaság a dinamikus növekedést feltételező előrejelzéseket hozni tudja, teljesítenie kell az idei és a következő évekre vonatkozó terveket. Ezek alapvetően négy kulcsterületen várnak fejlődést a cégtől a menedzsment elmondása szerint. Először, növelni szeretnék az ingatlanok kihasználtsági rátáját, növelni a kiadható ingatlanok területét és a parkolási kapacitásokat valamint egyéb szinergiákat is jobban ki szeretnének használni. Másrészt értékesítenék a nem a cég profiljába illeszkedő ingatlanokat, s ezek helyett újakat vásárolnának. Harmadrészt értékesítenék a Harsánylejtő projekt második fázisának telkeit és kiviteleznék a projekt fejlesztését,. Végül, de nem utolsósorban pedig a Harsánylejtő első fázisának fejlesztésével is elkészülnének.

Ha elkészülnének a tervezett fejlesztések, akkor a társaság egy részvényre jutó nettó eszközértéke a bank szerint 2147 forint lehetne.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!