Az FHB közleményében emlékeztet arra, hogy a tőkeemelés bejegyzését a cégbíróság januárban elutasította, mert kifogásolta - lényegében formai okból - a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kiadott, a társaság alapszabályának módosításához szükséges engedélyt.

Az FHB akkor hangsúlyozta: meggyőződése, hogy az MNB által kiadott engedély megfelelő, mert arra a "B" típusú osztalékelsőbbségi részvényfajtára vonatkozik, amelyet a társaság kibocsátott és a befektetők lejegyeztek, érvényességére pedig semmilyen jogszabály nem tartalmaz időkorlátozást. Új törzsrészvények kibocsátásával kapcsolatos alapszabály-módosításhoz az MNB engedélye nem szükséges - mutatott rá a bank.

Az FHB szerdai közleményében kiemelte: a tőkeemelés mind tartalmi, mind formai szempontból megfelelőnek bizonyult a cégeljárásban, ezért a pénzintézet az MNB-hez fordult, hogy az engedélyt a cégbíróság által elvárt formában ismételten adja ki.

A jegybank a társaság alapszabályának módosításához szükséges engedélyt a "B" sorozatú részvények kibocsátására 2016. február 11-én megadta, ebben lényegében megerősítette a korábban kiadott és a társaság által a korábbi cégeljárásban a cégbíróság részére benyújtott engedélyt. Egyben megállapította, hogy az alapszabálynak a "C" sorozatú törzsrészvények kibocsátásával összefüggő módosításához engedély nem szükséges - olvasható az FHB közleményében.

A hitelintézet az új engedély révén ismét benyújtotta a cégbírósághoz a tőkeemelés kapcsán a változásbejegyzési kérelmet, a tőkeemelést a cégbíróság a "B" és "C" sorozatú részvények esetében is jóváhagyta. Jelezték: az FHB Bank a vonatkozó jogszabályok szerint haladéktalanul intézkedik a tőkeemelés során kibocsátott új részvények előállításáról.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!