Ugyan a nyitáskor tapasztalható erősödést követően délre leültek a mutatók, a Dell erős negyedéves jelentésére a technológiai cégek felhúzták az indexeket is.

Az ARM chipgyártó részvényei például 3,7 százalékkal kerültek feljebb. A bánya-, illetve olajipari társaságok árfolyamaira az ipari fémek és az olaj felpattanó jegyzése gyakorolt jótékony hatást, amely főleg a Footsie esetében járult hozzá az index emelkedéséhez.

A Deutsche Telekom papírjai azt követően drágultak 1,7 százalékkal, hogy a Bank of America-Merrill Lynch semlegesről vételre minősítette fel a távközlési cég részvényeire vonatkozó ajánlását. Az elemzők indoklása szerint ugyanis az amerikai leányvállalat értékesítése, illetve a hazai költségcsökkentési lépések pozitív hatásai nem tükröződnek az árfolyamban.

Görögország viszont továbbra is a figyelem homlokterében maradt. Jean-Claude Juncker az eurózónás pénzügyminiszterek találkozója után kedden kijelentette, puha átstrukturálásra kell felkészülni. Ezen felül Poul Thomsen, az IMF Görögországért felelős egyik küldötte egy athéni konferencián leszögezte, fokozni kell a reformokat a fiskális célok betarthatósága érdekében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!